Holnaptól tilos tömegrendezvényeket tartani

koronavírus esküvő

Péntektől tilos tömegrendezvényeket tartani. Ez a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) aktuális rendeletéből következik – tájékoztatott Daša Račková, az ÚVZ szóvivője csütörtökön.

Kivételt képeznek a munkavégzéssel összefüggő rendezvények. Ezeken legfeljebb tíz személy vehet részt, kizárólag oltottak és gyógyultak. A szervezőnek be kell jelentenie, hogy tömegrendezvényt szervez.

A templomokban egyszerre legfeljebb 30 személy tartózkodhat. A másik lehetőség, hogy 25 négyzetméterre jut egy személy. Az esküvői szertartásokon és a keresztelőkön legfeljebb hat személy vehet részt (a szervezők nem számítanak bele ebbe a létszámba). A temetésekre nem vonatkozik létszámkorlát. Minden szertartáson fokozottan ügyelni kell a higiéniai előírások betartására, tilos például egyazon pohárból innia több embernek, fertőtleníteni kell a használati tárgyakat.

A professzionális sportversenyeket csak nézők nélkül lehet megtartani, a sportolók és a szervezők számára kötelező a tesztelés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?