Hol kell még maszkot viselni, és hol kérik el a koronavírusteszt eredményét?

mozi
Pozsony |

A javuló járványhelyzetnek köszönhetően fokozatosan nyit az ország. A kormány a Covid-automata alapján határozza meg, hogy az egyes járásokban milyen óvintézkedések lépnek érvénybe. A szabályokat nem mindig egyszerű követni, ezért a Közegészségügyi Hivatal tisztázott néhány alapvető kérdést.

A kijárási tilalom megszüntetésével megnőtt az emberek mobilitása, az utazás során azonban érdemes odafigyelni a saját és mások biztonságára egyaránt. A rózsaszín, illetve sötétebb árnyalatú járásokban továbbra is kötelező az FFP2-es típusú szájmaszk viselése beltéren, és ugyanez vonatkozik a tömegközlekedési eszközökre is. A szakértők azt javasolják, ha a világosabb besorolású járásból indulunk, de időközben átutazunk olyan településeken, ahol rosszabb a járványügyi helyzet, használjunk inkább FFP2-es szájmaszkot, mely magasabb szintű védelmet nyújt. A buszok és vonatok azért is kockázatosabbak járványügyi szempontból, mert sok olyan személlyel utazunk egy térben, akiknek az egészségügyi állapotát nem ismerjük, illetve azt sem tudjuk, mennyire tartják be a járványellenes óvintézkedéseket.

A narancssárga és sárga járásokban a tömegközlekedési eszközökön elegendő a hagyományos szájmaszk viselése. A hivatal útmutatása szerint, ha tehetjük, minél távolabb foglaljunk helyett a többi utastól, leszállás után pedig fertőtlenítsük a kezünket. Idegenekkel beszélgetni továbbra sem tanácsos, a szakemberek úgy vélik, csak a velünk egy háztartásban élő személyekre kellene korlátozni a verbális kommunikációt.

Éttermek

Hosszú hónapok után ismét engedélyezték az ételfogyasztást az éttermekben, de továbbra is szigorú higiéniai előírásokat kell betartaniuk a vendéglátóknak és a klienseknek egyaránt. A rózsaszínnel jelölt járásokban egyelőre csak a kültéri teraszok nyithattak meg, illetve elvitelre lehet ételt rendelni. A narancssárga járásokban viszont már be is ülhetünk vacsorázni, de egy asztalnál legfeljebb 4 személy foglalhat helyet (kivétel vonatkozik az egy háztartásban élőkre).

Jövő héttől a dél-szlovákiai járások egy része átvált sárgára, így négy helyett akár már hatan is ülhetnek majd egy asztalnál. Az asztalok között viszont minden esetben biztosítani kell a két méter távolságot. A hivatal hangsúlyozta: a szájmaszkot csak arra az időre engedélyezett eltávolítani, amíg eszünk vagy iszunk. A svédasztalos reggelire még várni kell, az önkiszolgáló rendszer ugyanis még túl kockázatos, ezért csak a pincérek által felszolgált étel fogyasztását hagyták jóvá az epidemiológusok. Az evőeszközöket nem szabad előre elhelyezni az asztalon, a rendelés után a személyzet becsomagolva, az étellel együtt viszi ki a vendégnek. Minden kliens távozása után fertőtleníteni kell az étlapot, az asztalt és a székeket.

A mozikba a rózsaszín és világosabb járásokban visszatérhet a majszolás, de a szájmaszkot ebben az esetben is csak annyi időre vehetjük le, amennyi feltétlenül szükséges az evéshez vagy iváshoz.

Várak, múzeumok

A barlangok, várak, képtárak és múzeumok korlátozott üzemben, de megkezdhetik a nyári szezont. Az előírások értelmében 15 négyzetméterre legfeljebb egy személy juthat. A piros és bordó járásokban csak az egyéni látogatás engedélyezett, a rózsaszínben pedig legfeljebb egyszerre 10-en vehetnek részt egy bemutatón. A narancssárga jelölésű járásokban 15-re nő ez a szám, a sárga járásokban pedig már akár 30 fős csoportot is engedélyeznek.

Teszt

Talán az egyik leggyakrabban vitatott kérdés az, hol kérhetik tőlünk a negatív tesztet. A hivatal tájékoztatásából kiderült, az egész ország területén érvényes, hogy a fürdők beltereiben nyújtott szolgáltatások igénybevétele negatív teszthez kötött. Ide tartoznak például a benti medencék és masszázsok, a zuhanyzók és mosdók viszont szabadon használhatók. A rendezvényekre hasonló szabályok vonatkoznak – lagzikon, vendégségben, halotti torokon és tömegrendezvényeken csak olyan résztvevők lehetnek, akik igazolni tudják fertőzésmentességüket. Ezt 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel, vagy 24 óránál nem régebbi antigénteszttel tehetik meg. Ha valaki az elmúlt 180 napon belül átesett a betegségen, vagy rendelkezik védőoltással, elég, ha az erről szóló dokumentumot mutatja fel. Ez elsősorban azokra érvényes, akik a Pfizer- vagy a Moderna-vakcina mindkét adagját megkapták, és ezt követően eltelt legalább két hét. A vektor alapú (AstraZeneca és Johnson & Johnson) oltóanyag esetén az első adag után legalább 4 hétnek kell eltelnie. Aki az elmúlt fél évben átesett a koronavíruson, és már legalább az első adag vakcinát megkapta, két hét után szintén mentesül a tesztkötelezettség alól. Ugyanezek a szabályok érvényesek azokra is, akik kórházi látogatásra készülnek.

A bevásárlóközpontokba viszont egyszerűsödik a belépés, már nem ellenőrzik a testhőmérsékletet és a koronavírustesztet sem. Továbbá enyhébb szabályok szerint működhetnek a konditermek is – már ide sem kötelező a teszt.

Kételyek

A hivatal munkatársai kiemelték, ha valaki nem észleli az oltás mellékhatásait, az nem azt jelenti, hogy a szervezete ne reagált volna megfelelően az oltóanyagra. Állítják, az immunrendszer állapotától is függ, milyen választ produkál a testünk a vakcina beadását követően. Ha semmilyen reakciót nem tapasztalunk, szervezetünk ettől függetlenül is termelhet ellenanyagot.

A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a koronavírus elleni vakcinák hatékonyak – ritkán fordul elő, hogy egy beoltott személy megfertőződik. Május 18-ig 456 585 pozitív eset közül mindössze 7766-an rendelkeztek védőoltással. Az AstraZeneca esetében kiszámolták, az első adag beadását követő 4 hét után a pozitivitási arány mindössze 0,2% volt. A második adag után összesen 1629-en betegedtek meg, közülük 845-en 14 napon belül a vakcina beadását követően. Nem lehet tehát kizárni, hogy sokan még az oltás előtt vagy közvetlenül utána fertőződtek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?