Hogyan szokjunk le a nem dohányzásról

A szerencsétlen nem dohányzónak, mint amilyen, bevallom, sajnos én is vagyok, nagyon nehéz leszokni dohányellenes szenvedélyéről. De van megoldás! Azok számára is, akik kifejezetten undorodnak a füst csípős ízétől és mindent beborító bűzétől! A megoldás: nikotinos tapasz!

Először csak a 7 milligrammos kis tapaszt kell éjjelre a vállra helyezni, mégpedig kétnaponta, egy hét elteltével pedig naponta. A harmadik héten már hasonlóan alkalmazható a 14 milligrammos. A 21 milligrammos tapaszra négy hét elteltével vágyni fog a dohányellenes szenvedélyéről fokozatosan leszokó alany. Ameny?nyiben minden jól megy, s a szervezete helyesen és logikusan reagál, öt hét elteltével már jó?kedvűen léphet be a füstös, nikotingazdag környezetbe, pl. a templom melletti falusi kocsmába (Józsikám, két szilva lesz, meg négy sör!) az iskolai vécébe (józsi hüje buzi!) vagy éppen egy író-olvasó találkozó (Nem a Józsi hülye, hanem Edvárd transzvesztita, csezmeg! Csezmeg te, bazmeg!) – láncdohányos értelmiségiekkel zsú?folt nem kevésbé értelmiségi helyszínére. A hatodik hét elején a tapasz alkalmazója elfogadja a kínált cigarettát, a hét negyedik napján pedig már önállóan képes kérni egyet irigyelt kollégájától. Persze, megeshet, hogy ez csak a nyolcadik hét elején következik be, hiszen az egyes emberek szervezete másként reagál. Az utolsó fázisban a beteg képes önállóan irányítani döntéseit, addig fölöttébb sanyarú sorsát, és az éjszaka bármely szakaszában, bármilyen helyszínen (pl. kórház, templom, gázkazán) és bármilyen alkalommal (pl. házasságkötés, temetés, gégeműtét) rágyújtani. Aki idejében (lehetőleg 16 éves kora előtt, de legkésőbb 35 éves koráig!) elkezdi a javasolt kúrát, végeredményben teljesen leszokhat dohányzásellenes szenvedélyéről. Új ember lesz, a jövő embere! Akit nem hozhat zavarba sem egy méretes kubai szivar, sem pedig a hülye Józsi öregapjának agyonrágott pipájába tömött, több évtizede padláson száradó, télen megpenészedő, majd újra száradó kapadohánya!

Óvatosságra azonban mindig van ok: semmit sem szabad elsietni, ha valaki már a leszokási folyamat korábbi fázisában rágyújtana, csakis lightos és rövid cigarettákat javaslunk, nehogy a hirtelen elvonás miatt összeomoljon a páciens egészsége. A dohányellenes szenvedély nem vicc, hanem komoly és egyre gyakoribb probléma, amely miatt a társadalom különböző rétegei, bizonyos értelmiségi és manuális munkát vállaló közösségek a legtöbb esetben kiközösíthetik a szenvedélyéről aligha tehető személyeket. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek nem saját felelőtlenségükkel okozták maguknak ezt a problémát! Legyünk velük emberségesek és segítsük felépülésüket! Egyszer, amikor rájönnek, hogy ők is akarják, és mi csak a javukat szolgáljuk, még hálásak lesznek nekünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?