Hogyan működik a lóhúsbiznisz?

Pozsony |

<p>Az ételhamisításnak két fajtája ismert: az egészségre nem káros, &bdquo;csak&rdquo; undorító, illetve a kémiai anyagokkal történő csalások. Lapunknak neve elhallgatása mellett nyilatkozott egy állatorvos arról, miképp zajlik az országban a lóhús-biznisz. Elmondása szerint a lóhúsbotrány csak jelzi, hogy a legtöbbször fogalmunk sem lehet arról, valójában miből készülnek az üzletekben kapható húsfélék.</p>

Kamionnyi beteg ló

„Évente egyszer vagy kétszer egy férfi kamionnal körbejárja az országban azokat a farmokat, ahol lovakat is tartanak. Csak a beteg vagy döglött állatok iránt érdeklődik. Saját szememmel láttam, ahogy egy majdnem megtelt, iszonyatosan büdös kamionba tuszkoltak egy törött lábú lovat” – mondta az állatorvos azzal, hogy ezek a szállítmányok rendszerint olaszországi vagy román vágóhidakra kerülnek, ahol a rakományt jó pénzért eladják. A beteg lovakat pár nappal később már ló-, sertés- vagy marhaszalámiként árulják. Egy húsipari üzem egykori dolgozója úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a különböző termékekbe, mint a virsli vagy a szalámi, gyakorlatilag mindent – a baromfi bőrétől kezdve, a lábán keresztül a fejéig – beledarálnak. Utána hozzászórnak egy zsák adalékanyagot, ami különböző vegyszerekből áll, s ennek köszönhetően gyakorlatilag bármit hússá lehet varázsolni.„Egy évet bírtam ki ott dolgozni, s azóta, pontosan öt éve vegetáriánus vagyok. Meggyőződésem, hogy ha valaki saját szemével látná, milyen undorító módon készülnek ezek a termékek, többé nem enne húst” – mondta a volt húsipari szakmunkás. Megkent ellenőrökEgy volt húsüzemi vezető például a héten az ATV-nek elmondta, hogy egy korábbi üzleti partnere olyan turistaszalámit akart gyártatni vele, aminek a receptúrájában 100 kilónként 25 kilogramm csirkebőrke szerepelt. Bár megtagadta a termék legyártását, egy másik üzem vállalta a feladatot. Látta, amint egyes párizsik és virslik alapanyagába állatok fertőző részeit is beledarálták.„A nagy pulykának van egy olyan tulajdonsága, hogy a melle folyamatosan leér a földre, ezért gennyes, fekélyes a bőre. Ha ezt a mellbőrt, illetve az egész pulykát beledobják a szeparálógépbe, akkor a gennyes bőrdarabok is belekerülnek abba a pépbe, amiből a baromfivirsli készül” – avatta be az ATV riporterét a részletekbe az egykori húsüzemi vezető. Az ilyen és ehhez hasonló szabálytalanságoktól elvileg az élelmiszer-biztonságért felelős hatósági állatorvosoknak kellene megvédeniük a fogyasztókat. A szakember azonban azt állítja, hogy a rosszul fizetett állami ellenőrök ehelyett sokszor inkább kenőpénzt zsarolnak ki a hallgatásukért cserébe. A maffiatípusú ellenőrzésekkel kapcsolatos állításokat a hivatalos szervek elutasítják. A hatóságok szerint ha valaki ilyen szabálytalanságot észlel, jelentenie kell a közegészségügyi vagy az állat-egészségügyi hivatalnak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?