Híd: Itt az ideje, hogy az igazságügy-miniszter vállalja a politikai felelősséget

Pozsony |

<p>Nemrég a Híd is azok között volt, akik kezdeményezték Tomáš Borec igazságügy-miniszter visszahívását annak a fellebbezésnek a kapcsán, amelyet a korrupció miatt elítélt František Olejník érdekében nyújtott be.&nbsp;</p>

Az igazságügyi tárcavezető visszahívásának egész folyamatával kapcsolatban a Smer végig azzal érvelt, hogy Tomáš Borecnak kötelessége volt ilyen fellebbezéssel élni, ha úgy gondolja, hogy az adott büntetőügyben kétségek merültek fel a törvényességet érintően. A szlovák Legfelsőbb Bíróság hétfői (2014. április 7-i) határozata azonban azt igazolta, hogy Borec fellebbezése megalapozatlan volt, és inkább politikai összetartás, mintsem tények által vezérelt, hiszen a szlovák Legfelsőbb Bíróság is elutasította azt.   „A Legfelsőbb Bíróság alátámasztotta František Olejník büntetését, Borec miniszternek és a Smernek pedig – ahogy a Smer azon képviselőinek is, akik a tárcavezetőt a visszahívás során úgy védték, hogy tulajdonképpen kétségbe vonták a korrumpált politikus ellen hozott eredeti ítéletet –, le kellene vonniuk a megfelelő következtetéseket. Legfőbb ideje, hogy Borec miniszter kiálljon az ügyben a nyilvánosság elé és lemondjon, azaz férfiasan vállalja a következményeket“ – mondta Gál Gábor a Híd parlamenti képviselője.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?