Hiányzott a párt tapasztalata

A Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa (MKP OT) szombati ülésén értékelte a párt kormányzati tevékenységét és a pártépítés hatékonyságát az elmúlt négy évben. A tanácskozás eredményéről Farkas Pált, az OT elnökét kérdeztük.

Farkas Pál: „A területi felosztással továbbra sem értünk egyet“ Somogyi Tibor felvételeAz elmúlt négy évben gyakran elhangzott, hogy a pártot felkészületlenül érte a kormányzati szerepvállalás, szakmailag felkészületlen volt, a kormányzati posztokat nem mindig tudta megfelelő képzettségű emberekkel betölteni. Ön ezt hogyan látja?

Nem értek egyet azzal, hogy a párt felkészületlenül vállalta el a kormányzati munkát, ennek ellentmond az 1998-as választások előtti együttműködés a kék koalícióval, a gazdasági bizottságot például az MKP képviselője vezette. Igaz ugyanakkor, hogy nem volt tapasztalatunk a kormányzati munkában, 1989-től szinte folyamatosan ellenzékben voltak az MKP-t alkotó elődpártok. Ez okozta, hogy a kormányzati pozícióba került embereknek szükségük volt bizonyos időre, amíg tájékozódni tudtak az adott hivatal feladataiban. A kormányzati tapasztalatok hiánya okozta a szakemberhiányt is.

Változott ez az utóbbi négy évben? Sikerült kialakítani a kormányzati munkához szükséges szellemi hátteret?

Részben igen. Nem állítom természetesen, hogy minden szakterületen sikerült kellő hátteret kiépíteni, kevés a fiatal, és sajnos még mindig túlnyomó részben férfiak alakítják a párt politikáját. Sikerült azonban emelni a párton belüli szakmai tevékenység színvonalát.

A lakosság – mindennapi tapasztalatai alapján – jobbára negatívan értékeli az elmúlt négy év kormányzati munkáját. Az OT-ben milyen vélemény alakult ki?

A közvélemény – részben érthetően – mindig jobban figyel a negatívumokra. Ezt a hangulatot erősítik egyes politikai pártok és a sajtó egy része is. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 1998-ban teljesen más légkör uralkodott Szlovákiában, mint ma. Az akkori politikai, gazdasági és társadalmi háttérhez képest óriási előrelépés történt. Vannak olyan területek, melyekkel elégedettek lehetünk, de vannak olyanok is, melyeknél alulteljesített a kormánykoalíció.

Az MKP által irányított területek közé tartozik a régiófejlesztés, ami hangsúlyos téma a párt jelenlegi programjában is. Hogyan értékelte az OT ezt a területet? Elégedett a régiófejlesztés eredményeivel a déli járásokra jellemző 30 százalékos munkanélküliség ellenére is?

Az 1998-as helyzethez képest jelentős előrelépés történt. Sok községbe sikerült bevezetni a gázt, ivóvízvezetékek épültek, és a régiófejlesztési programoknak köszönhetően bővült a csatornahálózat is. Nem mindent sikerült megvalósítani, iparilag, gazdaságilag nem sokat erősödtek ezek a régiók, az állam nem támogatta eléggé például a feldolgozóipar fejlesztését a déli régiókban. A vállalkozóknak nyújtott lehetőségek elégtelennek bizonyultak.

Nem lehetett volna eredményeket elérni, ha nem oszlik meg a régiók támogatása a kormányhivatal és az építésügyi minisztérium, Csáky Pál és Harna István között?

Ez a helyzet a kormány döntésének következménye volt. A régiófejlesztés csak ebben a választási ciklusban jött létre, csak azután indulhatott el teljes egészében, amikor megérkeztek az Európai Unió első támogatásai is. A régiófejlesztés széles terület, ezért osztották fel több tárca között. A jövőben talán sikeresebb lenne, ha egy tárca alá tartozna.

Szintén jelentős célkitűzése volt az MKP-nak az úgynevezett magyar kar létrehozása. Ez sem sikerült.

Ezzel a kérdéssel már többször is foglalkoztunk, az OT véleménye szerint az MKP megtett minden a tőle telhetőt, koalíciós partnereit sikerült meggyőznie a kar létrehozásának fontosságáról, a kormány céltámogatást is jóváhagyott. Az egyetem szenátusa ennek ellenére nem hagyta jóvá a kar létrehozását.

Nem az első döntésben volt a hiba? 1998-ban is ismert volt, hogy a nyitrai egyetem vezetésének kell majd jóváhagynia a kar létrehozását, nem lett volna jobb kezdettől fogva egy teljesen önálló intézmény létrehozását sürgetni?

1998-ban elképzelhetetlen volt, hogy ezt leendő koalíciós partnereink támogassák a parlamentben. Próbálkoztunk vele, de akkor csak a kar tűnt kivihető megoldásnak.

A leginkább reformra szoruló terület 1998-ban a szociális tárca hatáskörébe esett. A reformok alig, vagy egyáltalán nem kezdődtek meg, a szociális tárca államtitkára, Bauer Edit immár negyedik éve. Ezt a területet hogyan értékelte az OT?

Sajnos csak államtitkári szinten voltunk jelen ebben a minisztériumban, ez nem adott elég befolyást a pártnak ahhoz, hogy jelentősebb nyomást tudjon kifejteni.

Nem okozott feszültséget a párton belül az, hogy Bauer Edit államtitkár sokszor a baloldalhoz közeli véleményen volt? Például még január végén sem tartotta szükségesnek a Munkatörvénykönyv módosítását, melyet akkor már a legtöbb jobboldali párt sürgetett. Nincs ellentétben a jobboldali gazdasági program a baloldali szociális programmal?

Újra csak azt mondhatom, hogy a szociális tárcát elsősorban az SDĽ által nevezett miniszter irányította, az államtitkár csak befolyásolni tudta az ottani munkát, nem biztos, hogy minden esetben sikeresen. A baloldali, túlzóan adakozó törvényeket megpróbáltuk a parlamentben korrigálni, igyekeztünk kissé „jobbra tolni” a túlságosan „balos” elképzeléseket.

Az elmúlt négy év legjelentősebb reformja mégis a közigazgatási rendszer változása volt. Az utóbbi időben mintha változna a reform megítélése az MKP tisztségviselőinek körében, egyre pozitívabban nyilatkoznak róla. Az OT-nak is változott a véleménye?

A reformot két részre kell osztanunk, egyik része a területi felosztás; a nyolc megyés változatot nem hiszem, hogy bárki is dicsérné a párt vezetői közül. A Mečiar által „kitalált” felosztással továbbra sem értünk egyet, mindent el fogunk követni, hogy megváltoztassuk. A hatáskörök alacsonyabb szintre való kerülésével viszont egyetértünk, csakúgy, mint a másodfokú önkormányzatok megalakulásával. Ha a szükséges törvényeket korábban sikerült volna meghozni, a legnagyobb hibákat mára már kiküszöbölhettük volna. Fontosnak tartjuk azonban, hogy a reform megkezdődött, a szekér elindult, igaz, hogy a szekér is elég rossz állapotban van és az út is göröngyös, de bízok benne, hogy menet közben a szekeret is sikerül megjavítani és az utat szintén egyengetjük majd.

Alig egy hónap múlva lesznek a parlamenti választások. Az MKP a legutolsó közvélemény-kutatások tükrében kormányzati vagy ellenzéki szerepre készül?

Elsősorban a választásokra készülünk, szeretnénk megszólítani minden választópolgárt, akit érdekel Szlovákia jövője. Készülünk mind az ellenzéki, mind a kormányszerepre, de ez csak a választások után dől majd el. El kell azonban mondani, hogy nem akarunk mindenáron kormánypárt maradni a választások után, olyan kormányban akarunk csak részt venni, amely a szlovákiai magyarság számára is megfelelő jövőképet tud felrajzolni. El tudok azonban képzelni egy kemény ellenzéki pozíciót is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?