Közélet

Hiányoznak az üzletek a kisebb falvakból

Míg Szlovákia egyes régióiban már az üzletláncok túl nagy koncentrációja okoz gondot, a kisebb településeken élők nagy részének még mindig kilométereket kell utaznia az alapélelmiszerekért is. A polgármesterek szerint az ügyben az állam is többet tehetne.
Molnár Iván

2019. december 14. 19:00

falvak, üzletek
Ahol nincs üzlet, ott a mozgóbolt jelenthet némi segítséget. (Felvétel: Július Dúbravay/Plus jeden deň)

Szlovákiában jelenleg 541 olyan település található, amelynek 250-nél kevesebb lakosa van, 592 település lakossága pedig 251 és 500 fő között mozog.

Az 500 fősnél kisebb falvakban együttesen több mint 300 ezren élnek, nagyjából 60 ezerrel többen, mint az ország második legnagyobb városában, Kassán, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) a legfrissebb elemzése szerint ennek ellenére továbbra sem kapnak olyan figyelmet, ami megilletné őket.

Senkit sem érdekelnek

„A kisebb falvakban még a legalapvetőbb élelmiszerek beszerzése is gondot okoz. Az általunk elvégzett felmérés szerint a 250 fősnél kisebb települések több mint felében nincs üzlet, és a 250–500 fős falvaknak az ötödéből is hiányzik”

– nyilatkozta Michal Kaliňák, a ZMOS szóvivője. 

Az ilyen települések iránt az üzletláncok sem tanúsítanak nagy érdeklődést. Az ezekben található üzleteknek kevesebb mint a 29 százaléka tartozik valamelyik üzletlánchoz, a többségüket helyi kisvállalkozók üzemeltetik, a legkisebb településeken pedig százból hét üzletet a települések tartanak fenn.

Dotáció nélkül nem megy

Az érintett települések polgármesterei szerint a lehetőségeik erősen behatároltak, a 250 fősnél kisebb települések vezetőinek csaknem a kétharmada állítja például azt, hogy hosszabb távon anyagilag nem éri meg számukra fenntartani egy üzletet a településükön. Így azon sem szabadna csodálkoznunk, hogy a megkérdezett polgármesterek majd kétharmada tartaná jó ötletnek, ha az élelmiszerüzletek fenntartását az ilyen településeken közszolgáltatásként definiálnák, vagyis például az állam dotálhatná az üzemeltetésüket.

„Az elképzeléseink szerint az állam pártfogolhatná az ezzel kapcsolatos elképzeléseinket, velünk együtt kidolgozva a megoldási lehetőségeket, a települések ugyanis egyedül képtelenek megbirkózni ezzel a problémával”

– nyilatkozta Radomír Brtáň, a ZMOS első alelnöke.

Szerinte Szlovákia e tekintetben a cseh példát követhetné, ott ugyanis működik az ezzel kapcsolatos dotációs rendszer, a jogrendszerükben pedig közszolgáltatásként határozták meg a kisebb települések élelmiszerellátását.

Falusi boltok számokban

  • A 250 fősnél kisebb települések több mint felében nincs üzlet.
  • A 250–500 fős falvaknak az ötödéből is hiányzik az üzlet.
  • Az országban 541 olyan település található, amelynek 250-nél kevesebb lakosa van.
  • 592 település lakossága pedig 251 és 500 fő között mozog.
  • Az üzlet nélküli települések polgármesterei állítják, hogy a helyzeten jelentősen segítene, ha az élelmiszer-ellátást közszolgáltatásként minősítenék.
  • A legtöbb bolt nélküli település az ország északi régióiban található.

Kilométereket utaznak

„A mostani felmérésünk alapul szolgálhat az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításokhoz” – mondta el Kaliňák. A ZMOS szóvivője a legnehezebb helyzetben levő települések közül példaként a Kassától 25 kilométerre, északnyugatra fekvő Szepesapátkát (Opátka) említette, amelynek a lakosai minimum 10 kilométert kell, hogy utazzanak a legközelebbi élelmiszerüzletbe.

„Szepesapátkán korábban működött egy községi élelmiszerüzlet, amely azonban veszteséges volt, és a településnek kellett dotálnia. Havonta 300–400 eurót kellett fordítanunk erre, amit hosszabb távon képtelenek voltunk biztosítani, így be kellett zárnunk az üzletet”

– nyilatkozta Martin Müller, Szepesapátka polgármestere.

A ZMOS felmérésében megkérdezett településvezetők többsége szerint megelégednének azzal is, ha a településükön a legalapvetőbb élelmiszerekhez hozzá lehetne jutni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
traktor

A fagyok után a szárazság tizedeli a termést

kk

Nem szerep: cukrászinasnak áll

koronavírus rendőrség határ

Szerdától csak a kijelölt határátkelőkön lehet majd átlépni Szlovákia határait

koronavírus

Koronavírus: ezekből a járásokól származnak a hétfőn diagnosztizált betegek

Csernobil

Harmadik napja ég egy erdős terület a csernobili tiltott övezetben

Veronika Remišová

Meghirdették az első uniós pályázatot

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.