Hiába Fico minden igyekezete, meghiúsulhat a népszavazás?

robert fico k

Robert Fico (Smer) ismét referendummal próbálná leváltani a kormányt, Szlovákia történetében azonban eddig csak egyetlen népszavazás volt érvényes.

A Smer befejezte az előrehozott választásokról szóló népszavazás kezdeményezéséhez szükséges aláírások összegyűjtését.

Robert Fico elmondta, közel félmillió aláírásuk van, így ha Zuzana Čaputová államfő nem fordul az Alkotmánybírósághoz, akkor semmi sem állhat a lebonyolítás útjába.

A helyzet a valóságban azonban korántsem ennyire egyszerű, a Smer ugyanis még nem győzött, a független Szlovákia történelme során korábban lebonyolított nyolc népszavazásból ugyanis mindössze egyetlen egy volt érvényes.

A népszavazást a köztársasági elnök írja ki abban az esetben, amennyiben legalább 350 ezer állampolgár petícióban kéri azt, vagy ha a parlament az aláírások kézbevételétől számított 30 napon belül úgy határoz.

Akkor eredményes a népszavazás, ha a választásra jogosultak abszolút többsége részt vett rajta, és elfogadták a benne szereplő pontokat.

Szlovákia történelmének legvitatottabb referenduma az 1997. május 23-24-i népszavazás volt, amely az ország NATO-csatlakozásáról és az elnök közvetlen megválasztásáról szólt. A 9,53%-os részvételi arány miatt a népszavazást érvénytelennek minősítették.

(hnonline)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?