Heves vita várható az orosz gázcsapok uniós elzárásáról

gáz
Pozsony |

Az Európai Bizottság (EB) ötlete, amely szerint durván korlátozná az Európába irányuló orosz gázszállításokat, a szlovákiai politikusokat is megosztja. Amiben egyetértenek, hogy a szállítások leállítása súlyos érvágást jelentene a szlovák gazdaságnak és a családoknak is.

Az Európai Bizottság (EB) kedden mutatta be REPowerEU elnevezésű javaslatcsomagját, amelynek a célja, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt már jóval 2030 előtt függetlenítse Európát az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól. Az EB tervei szerint az idei év végéig a kétharmadával fognák vissza az EU orosz gáz iránti keresletét. Az uniós bizottság a javaslat elemeit részletező közleményében Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét idézte, aki kijelentette: „függetlenednünk kell az orosz olajtól, széntől és gáztól. Nem támaszkodhatunk olyan beszállítóra, aki fenyeget bennünket”.

Súlyos következmények

Richard Sulík gazdasági miniszter pár napja ugyan még azzal kecsegtetett, hogy Szlovákia átmenetileg képes lenne nagyobb problémák nélkül áthidalni az orosz gáz- és olajszállítások leállítását, a tvnoviny.sk portál legutóbbi vitaműsorában azonban már drámaibb forgatókönyvvel rukkolt elő. A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy korántsem lenne olyan egyszerű egyik pillanatról a másikra leállítani az orosz energiaszállításokat, mint azt egyesek képzelik. Az uniós országok energiafogyasztása Sulík szerint olyan magas, hogy az oroszok ellen bevezetett embargó gazdaságaik összeomlásához vezetne, miközben az energiaárak az egekbe szöknének.

„Már az orosz energiaszállítás leállításáról szóló vita is az energiaárak látványos megugrásához vezetett, ez utóbbi miatt így már most több pénzt küldünk az oroszoknak, mint korábban”

– figyelmeztet a gazdasági miniszter.

E héten már aggályait fejezte ki a szlovák eustream gázszállító vállalat is. „Véleményünk szerint jelenleg nem lehet hatékonyan helyettesíteni az orosz gázszállításokat, és azok leállítása az EU-nak beláthatatlan gazdasági károkat okozna, amelyek valószínűleg messze nagyobbak lennének az Oroszországnak okozott károknál” – mondta el Pavol Kubík, az eustream szóvivője.

Orosz rulett

Sulík mindezek ellenére továbbra sem tervezi, hogy nemet mondanának az orosz energiaszektor kivéreztetését célzó brüsszeli tervekre.

„A mi álláspontunk az, hogy az EU-val egységesen kell fellépnünk. Ha az EU azt mondja, hogy nincs tovább, az nemcsak számunkra, hanem az oroszok számára is kemény lesz. A nagy kérdés, hogy ki bírja majd tovább”

– véli Sulík, aki szerint ez esetben csak reménykedhetünk abban, hogy az EU tovább kitart.

Hasonló véleményen vannak az Európai Parlament (EP) szlovák képviselői is. A KDH európai parlamenti képviselője, Miriam Lexmann az EP-ben már régóta követeli, hogy az EU szakítson az „Oroszországgal és más antidemokratikus országokkal” szembeni energiafüggőséggel. „Jelenleg ez biztonsági kérdés. Az energiaipari együttműködés Oroszországgal közvetve az ukrajnai agressziót finanszírozza” – mondta Lexmann, üdvözölve az Európai Bizottság azon döntését, amely szerint egy éven belül a jelenlegi szint harmadára csökkentenék az uniós függőséget az orosz szállításoktól.

Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) európai parlamenti képviselője elismerte, hogy az Európai Bizottság terve nem teremt könnyű helyzetet sem az EU, sem Szlovákia számára, szerinte azonban nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy a szomszédunkban háború dúl.

„Az EU az elmúlt napokban több tabut is felrúgott, és ami két héttel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, ma már valóság. Rájöttünk, hogy meg kell szabadulnunk az orosz gáz- és olajfüggőségünktől, hiszen az orosz rezsimet és a háborút finanszírozzuk azzal, hogy több milliárd euró értékben vásárolunk tőlük energiahordozókat”

– vallja Šimečka.

A Smer vétózna

A Smer időközben a parlament rendkívüli ülésének az összehívását fontolgatja, amelyen „az ország energetikai érdekeit fenyegető veszélyeket” és a „durván elszálló energiaárakkal kapcsolatos intézkedéseket” vitatnák meg. Az ellenzéki párt azt szeretné, ha a kormány elkötelezné magát az Oroszországból érkező gáz- és olajszállítások fenntartása mellett. Robert Fico, a Smer elnöke szerint a parlament ez ügyben kötelező érvényű álláspontot fogadhat el, amelyhez a kormánynak tartania kellene magát.

„A köztársasági elnök, Zuzana Čaputová és Eduard Heger kormányfő készek lennének megállapodni az orosz gázszállítások leállításáról. Ha ilyen döntés születne, az a gáz- és üzemanyagárak drasztikus emelkedéséhez vezetne, ami a többi termék árát is látványosan megemelné”

– figyelmeztet Fico. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?