Hétfőtől szabadegyetem Paton

Komárom. A Magyar Ifjúsági Közösség augusztus 19 és 24-e között ötödik alkalommal szervezi meg táborát, ezúttal a Komáromhoz közeli Paton. A programot a MIK által felvállalt célok tükrében állították össze, így az több területet is magába foglal.

Komárom. A Magyar Ifjúsági Közösség augusztus 19 és 24-e között ötödik alkalommal szervezi meg táborát, ezúttal a Komáromhoz közeli Paton. A programot a MIK által felvállalt célok tükrében állították össze, így az több területet is magába foglal. Fontos, hogy a felvidéki magyar fiatalok megismerjék az itteni kultúrát, történelmünket, a velünk kapcsolatos fejleményeket.

Az augusztus 20-i programot a közösség a komáromi Európa Klubbal közösen szervezte. Délelőtt a Jókai Színház művészei: Benkő Géza és Tóth Attila lesznek a tábor vendégei, este pedig a KOR-ZÁR együttes koncertjét hallgathatják meg a fiatalok. Szerdán délelőtt Bara Zoltánnal, a Kempelen Farkas Társaság elnökével és Szabó Helgával, a komáromi Agora iroda munkatársával a két szervezet működéséről és terveiről beszélgethetnek a résztvevők. Délután a magyarországi Himalája expedíció tagjai, Erőss Zsolt, Mezey László és Várkonyi László osztja meg a hallgatósággal a Nepálban szerzett élményeit. Fontos, hogy a fiatalok többet tudjanak meg politikai kérdésekről, arról mi várható a közeljövőben. Ezért nagy érdeklődésre tarthat számot Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökének előadása „A kedvezménytörvény gyakorlati megvalósítása a Kárpát-medencében” címmel.

A pénteki záróelőadás témája „A csehszlovákiai magyarok helyzete a II. világháború után”, az előadást Elek József, a komáromi Selye János Gimnázium tanára tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?