Hétfőtől pedagógussztrájk

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓBár még folynak a tárgyalások a szakszervezet és a szaktárca között, a pedagógusok már a jövő hét elejére jelzett munkabeszüntetésre készülnek.DunaszerdahelyBecslések szerint a Dunaszerdahelyi járás pedagógusainak mintegy fele kész sztrájkba lépni.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Bár még folynak a tárgyalások a szakszervezet és a szaktárca között, a pedagógusok már a jövő hét elejére jelzett munkabeszüntetésre készülnek.

Dunaszerdahely

Becslések szerint a Dunaszerdahelyi járás pedagógusainak mintegy fele kész sztrájkba lépni. Legutóbb szeptember 13-án tartottak az oktatásügyi dolgozók egynapos sztrájkot, mivel a 2013-as költségvetés sem ígér az oktatásügy számára gyökeres változásokat. Az iskolaügyi alkalmazottak 10%-os béremelést követelnek, ám a kormány csak 5%-kal hajlandó megemelni juttatásaikat.

Masszi János, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója elmondta: a járási székhely iskolái között nincs egyetértés abban, hogy csatlakozzanak-e a sztrájkhoz. „Előzetesen csak mi mondtunk igent, a többi tanintézmény nem jelezte egyértelműen a szándékát – mondta. – A megmozdulásnak pedig csak akkor volna értelme, ha teljes körű volna. A kollégák körében aggályokat kelt a sztrájk anyagi vonzata is, mivel bérkiesést okoz. Más európai országokban a szakszervezetek rendelkeznek sztrájkalappal, amelyből ezt kompenzálhatják. Sokan tartanak attól, hogy ha csatlakoznak a munkabeszüntetéshez, azzal úgymond öngólt lőnek.” A járás több tanintézmények vezetője úgy nyilatkozott: a hét második felében tud érdembeli információkkal szolgálni a jövő heti sztrájkkal kapcsolatban.

Galánta

Galántán, a Kodály Zoltán Alapiskolában csatlakoznak a pedagógusok a sztrájkhoz. „Hétfőtől a sztrájk visszavonásáig mi is bezárjuk az iskolát. Egységes volt a pedagógusok véleménye. Olyan a helyzet, hogy már senki számára sem volt kérdéses, bekapcsolódik-e. Akkora a kollégák részéről az elkeseredés, hogy úgy gondolják, több is veszett Mohácsnál, és így a bérkiesés sem riasztja már őket vissza” – nyilatkozta az intézmény igazgatónője, Oláh Hajnalka. Hozzátette, hogy a szülőket ma szeretnék értesíteni a sztrájkról. Mint mondta, tudomása szerint a szeptemberi egynapos sztrájk nem okozott gondot a szülőknek. „Egyelőre még nem volt szó arról, bemegyünk-e az iskolába, de gondolom, a legtöbb sztrájkhoz csatlakozó intézmény energiamegtakarítás szempontjából nem fogja az épületet fűteni azért, hogy bent legyenek a pedagógusok” – vélekedik az igazgatónő.

Szenc

Szencen, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola munkatársai nem csatlakoznak a sztrájkhoz. „Jövő hét pénteken egy nagy rendezvényre készülünk és úgy gondoljuk, hogy a sztrájk ezt veszélyeztetné. A színháztermünk és a könyvtárunk átadására és karácsonyi vásárra kerül sor, amelyek előkészítésével nagyon sokat foglalkoztak a pedagógusok és a diákok egyaránt. Félve attól, hogy kárba veszik a sok munka, úgy gondolták a kollégák, hogy inkább az iskola tradicionális értékei mellé állnak és ezt készítik elő. A kollégák úgy gondolják, hogy talán volna is értelme a munkabeszüntetésnek, és támogatják is, de valószínűleg nem kellett volna ilyen hosszú ideig várni a szeptemberi első sztrájknap után. Most még fokozottabb a munka az iskolákban” – mondta megkeresésünkre Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatónője. Az iskola pedagógusai szeptemberben csatlakoztak a sztrájkhoz. Részletek a 9. oldalon. (la, bé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?