Hétfőtől kinyithatnak a piacok

piac illusztráció

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) hétfőtől engedélyezi a szabadtéri és félig zárt piacok működését, palántákat, vágott virágot, élelmiszert, zöldséget és gyümölcsöt lehet árulni. Működésüket a kiskereskedelmi egységekre és szolgáltatásokra vonatkozó rendelet szabályozza.

„A standokat legalább két méterre kell elhelyezni egymástól, és meg kell oldani, hogy a vásárlók egy irányban haladjanak végig a nyitott vagy félig zárt piacon, szabályozni kell a belépést és a kilépést” – közölte Daša Račková, az ÚVZ szóvivője.

A rendelet pontosítja, hogy az elvitelre ételt kínáló éttermekre vonatkozó kivétel a nem mozdítható ételárus létesítményekre is vonatkozik.

A bankokon, biztosítókon és lízingtársaságokon kívül hétfőtől működhetnek az egyéb pénzügyi szolgáltatás nyújtók is, továbbá kinyithatnak az elektronikai szervizek és az egyéb berendezések javítását és szervizelését végző helyek.

A rendelet pontosítja, hogy a súlyos egészségkárosodással élőkre és kísérőjükre nem vonatkozik a kétméteres távolságtartás.

„A kísérő személy az idősek számára kijelölt 9 és 11 óra között maga is bevásárolhat az egészségkárosodott személy számára, de ehhez fel kell mutatnia a megfelelő igazolványt” – foglalta össze Račková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?