Hét éve volt ilyen kevés állástalan

Pozsony |

<p>Februárban újra csökkent a munkanélküliség a munkaügyi hivatal szerint. A hónap végén a munkanél-küliségi ráta 10,09% volt, ami hét éve a legjobb érték. A jegybank szerint a szezonális hatástól megtisztított adatok már egy számjegyű értéket mutatnak.</p>

Csaknem 10 százalék alá csökkent a diszponíbilis munkanélküliség februárban, ami 0,3 százalékpontos csökkenést jelent az egy hónappal korábbi szinthez képes. Egy év alatt csaknem 2,3 százalékponttal lett alacsonyabb a ráta, egy éve ugyanis még 12,32 százalékot mért a hivatal. A rögtön alkalmazható munkanélküliek száma 272 ezer fő volt.

Ennél is jobb képet mutat a szezonális hatástól megtisztított munkanélküliségi ráta, amely a jegybank kutatói részlegének elemzői szerint már 9,86%-ra esett, a januári 10,13-ról. „A 2008-as válság utáni időszakban ez az első eset, hogy tíz százalék alá csökkent a munkanélküliség” – írják a jegybank elemzői. Legutóbb 2009 februárjában volt ilyen alacsony ez az érték. Az elemzők szerint gyorsan nő a szabad munkahelyek száma is, a decemberi lassulást követően trend a múlt év második felének növekedésére emlékeztet.

A teljes munkanélküliség ennél rosszabb képet mutat, de a trend ott is csökkenő. A januári 12,18-ról 12,00 százalékra esett a munkanélküliek aránya, beszámítva azokat is, akik nem tudnak azonnal munkába állni. Ők azok, akik betegek vagy átképzésen, pályakezdő gyakorlaton vesznek részt. A hivatal statisztikai adatai szerint februárban 51 ezer munkanélküli nem tudott volna azonnal munkába állni, a többségük, több mint 25 ezer ember beteg volt. Velük együtt még mindig 326 ezer ember szerepelt a munkanélküli-nyilvántartásban.

A munkanélküli-nyilvántartásból több mint 25 ezer ember távozott, és 18 800 új munkanélkülit regisztráltak, vagyis a különbözet közel 7 ezer fő. Ha azonban alaposabban megnézzük a távozók összetételét, a kép már nem ilyen pozitív: a 25 ezer ember közül csak 18 ezer talált magának munkát, 2796-ot az együttműködés megtagadása miatt húztak ki, 4592-t pedig „egyéb” okokból távolítottak el a nyilvántartásból.

A legmagasabb munkanélküliségi mutatókkal még mindig Közép-Szlovákia déli járásai és Kelet-Szlovákia régiója rendelkezik. Öt járásban még mindig 20 százalék feletti a munkanélküliség, a leglassabban a Rimaszombatiban csökken, ahol a munkaképes korú lakosság 27,15%-ának nincs munkája. Megyei szinten jobb képet mutatnak az adatok, a múlt hónapban már Eperjes megyében is 15 százalék alá esett a ráta. A legjobb adatokat az ország nyugati része hozza, a Galántai, a Pöstyéni és a Puhói járás már egyes pozsonyi járásokat is megelőz 5 százalék alatti vagy annál kicsit magasabb rátájával.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?