Hegerék nem állapodtak meg a Híddal, Dzurindáékkal és a Magyar Fórummal

Eduard Heger a Demokraták vezetője - (TASR-felvétel)
Pozsony |

Kudarccal zárultak a Demokraták, a Híd, valamint a Kékek-Európai Szlovákia és a Magyar Fórumot tartalmazó tömörülés közti együttműködésről szóló tárgyalások. A Híd, a Kékek és a Magyar Fórum egyelőre nem lép a Demokraták parlamenti választásra állított jelöltlistájára.  

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a frissen alakult Híd már megállapodott a Mikuláš Dzurinda által vezetett Kékek-Európai Szlovákia nevű párttal arról, hogy a 2023-as parlamenti választásokon közösen indulnak. Eduard Heger, a Demokraták párt elnöke vasárnap bejelentette, tárgyal a Kékek-Európai Szlovákia, a Híd és a Magyar Fórum pártok vezetőivel a parlamenti választásokkal kapcsolatos közös fellépésről. Az egyeztetés után egy közleményt adtak ki, amelyben a tárgyalások kudarcáról számoltak be.

 „Nagyon sajnáljuk, hogy a többi párt úgy döntött, elutasítja az ajánlatunkat, illetve egyelőre a saját útjukon haladnak tovább. Az együttműködést nem lehet kikényszeríteni”

– olvasható a közleményben.

Hegerék hozzáteszik, a saját kampányukra fognak összpontosítani, amelyben az aktuális politikai helyzet megnyugtatásra és a konstruktív együttműködésre fognak koncentrálni. Ugyanakkor, továbbra is nyitottak az említett pártokkal való együttműködésre.

„Minden jót kívánunk, és abban az esetben, ha meggondolnák magukat a Demokratáknál nyitott ajtók várják őket”

– olvasható a sajtónyilatkozatban

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?