Heger: Szlovákia azon lesz, hogy Ukrajna minél hamarabb az EU tagja legyen

Eduard Heger

Szlovákia erős nyomást gyakorol majd, hogy Ukrajna minél hamarabb az Európai Unió tagja lehessen – mondta Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szombaton Pozsonyban, miután visszatért Kijevből.

Heger szerint ezért Szlovákia egy reformcsapatot kínált fel Ukrajnának, ill. azt is elmondta, hogy Szlovákia a katonai technika javításában is segíti majd Ukrajnát.

„Ukrajna a szomszédunk és a barátunk. A barátnak nem fordítunk hátat szükség esetén.“ - mondta, hozzátéve, hogy Kelet-Szlovákián is segít, ha Ukrajna egy stabil és virágzó ország lesz.

Heger élesen felszólalt Fico és Pellegrini ellen, akik szerinte eladták magukat az oroszoknak. Ficót megkérdezte, hogy egyáltalán hogy merészel egy tömeggyilkosságot kommentálni, miközben ép egy luxusnyaraláson vesz részt.

"Úgy viselkednek, mint az orosz ügynökök."

mondta Ficóról és Pellegriniről, majd meghívta őket Ukrajnába, hogy nézzék meg az orosz pusztítás eredményét.

Heger az S-300-as légvédelmi rendszert is megemlítette, mely véleménye szerint sok ártatlan életet menthet meg Ukrajnában.

Heger kijelentette, hogy Szlovákia az S-300-as rendszer átadásával nem kockáztatta a saját biztonságát „Szlovákia jelenleg olyan biztonságban van a védelem szempontjából, mint még soha a történelemben.“ - mondta, rámutatva a katonák, haditechnológia és a Patriot rakétavédelmi rendszer jelenlétére.

(tasr, dennikn)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?