Heger szerint Čaputová Sulík nyomására nevezte ki a gazdasági minisztert

Eduard Heger Zuzana Čaputová

Eduard Heger (Demokraták) távozó kormányfő az RTVS Sobotné dialogy című műsorában kijelentette, úgy véli, Zuzana Čaputová államfő Richard Sulík, az SaS elnökének nyomásának engedett, amikor Peter Dovhunt állította a gazdasági minisztérium élére.

„Úgy gondolom, hogy Dovhun úrt végső soron az elnök asszony választotta ki, de tudom, hogy Richard Sulík ebbe intenzíven beavatkozott, nem korrekt módon” – mondta.

„Nagyon nem tetszett, amikor Richard Sulík az elnök asszonnyal való találkozót követően a mikrofon elé állt, és azt mondta, hogy csak akkor támogatják őt, ha az elnök asszony elfogadja az ő feltételeiket. Ez megint megváltoztatta az egész játékot. Látják, ki lett végül a gazdasági miniszter? Tudom, hogy Richard Sulík beavatkozását követően lett így, és ezt egyáltalán nem tartom korrektnek” – folytatta Heger.

A kérdésre, hogy úgy gondolja-e, hogy Čaputová az SaS elnökének nyomásának hatására cselekedett, Heger azt felelte: „Igen, valóban így gondolom. Richard Sulík nyomásának hatására cselekedett. Az elnök asszony végül úgy döntött, ahogy döntött. Hogy ellenállt-e Sulík úr nyomásának, mondja meg ő” – mondta.

Heger elmondta, kész támogatni a hivatalnokkormányt a parlamentben. „Megvárjuk a kormány programnyilatkozatát. Fontos számunkra, hogy megmaradjon a folytonosság az embereknek nyújtott szociális segélyek, a helyreállítási terv és a szomszédunk megsegítése terén."

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?