Heger: Kezd érezhetővé válni az Oroszország elleni szankciók hatása

Eduard Heger
Pozsony |

Kezd érezhetővé válni az Oroszország elleni szankciók hatása – mondta Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a kormányülés előtt. Megjegyezte, Szlovákia célja, hogy megbirkózzon az Ukrajnából érkező menekültáradattal. A menekültek száma napról napra nő, és Heger úgy fogalmazott, várhatóan még többen fognak érkezni.

„A szankcióknak fontos dominóhatásuk van, amivel az volt a célunk, hogy gazdaságilag elszigeteljük Vlagyimir Putyint, egyúttal egyértelmű jelzést küldjünk mindenkinek, aki a 21. században háborút akar indítani egy másik ország területén, hogy gazdaságilag automatikusan elszigetelődik” – mondta a miniszterelnök. Eljön az idő – tette hozzá –, amikor az oroszoknak meg kell kérdezniük maguktól, ki lépjen a jelenlegi elnök, Putyin helyére.

A keleti határokon koordinálják a humanitárius segítségnyújtást és folyamatosan bővítik a kapacitást. „A helyzet példátlan, a helyszínen is folyamatos egyeztetés folyik az önkéntesekkel. Fontos megjegyezni, hogy minden munkát az állam koordinál, nem maguktól történnek a dolgok” – jegyezte meg a miniszterelnök. Hozzátette, az a cél, hogy Szlovákia képes legyen megbirkózni a menekültáradattal, ugyanakkor a lehető legkényelmesebbé tegye az ittlétüket.

„Ha mindenki segít, minden jobban fog működni. Ha elkezdünk morgolódni, lelassul a munka” – mondta Heger, hozzátéve, hogy az államnak nincs szüksége olyanokra, akik „akadályokat akarnak a görgetni elé”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?