Heger: Két évig tart majd a válság Szlovákiában, utána fellélegezhetünk

heger k

A miniszterelnök elmondta, folyamatos viták helyett együttműködést szeretne látni a kormánykoalíció és az ellenzék részéről.

Eduard Heger (OĽaNO) a Denník N-nek adott interjújában kiemelte, továbbra sem érzi jogos követelésnek Igor Matovič (OĽaNO) esetleges leváltását.

A miniszterelnök határozottan elutasította, hogy a kisebbségi kormány kizárólag a Tomáš Taraba körüli képviselők révén lenne kormányképes.

Heger elmondta, az eddigi prognózisok alapján még nagyjából két évig tarthat a gazdasági instabilitás és az energiaválság Szlovákiában, utána azonban enyhülés jöhet. Arra egyelőre nem tudott választ adni, ez utóbbi pontosan milyen mértékű lehet.

A kormányfő kitért a Zoch utcai gázolásra, illetve az ittas vezetés kérdéskörére is, és elmondta, hamarosan fontolóra veszik a kiszabható büntetések szigorítását.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?