Heger: Januárban folytatódhat a tárgyalás a parlamenti többség kialakításáról

Eduard Heger

Januárban folytatódhatnak a tárgyalások a legalább 76 képviselőt felvonultató parlamenti többség újbóli kialakításáról – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető kormányfő. Az ünnepek alatt szünetelnek a megbeszélések, Heger szerint az országnak most nyugalomra és pihenésre van szüksége.

Elmondta, az utóbbi napokban főleg a költségvetésről tárgyaltak az SaS-szel, másra nem volt idő. „A költségvetés elsőbbséget élvezett, azt mondtam, a büdzséről beszéljünk, hogy karácsonyig elfogadhassuk” – jelentette ki a megbízott kormányfő. A kormány támogatásáról elsősorban az SaS-szel akar tárgyalni. „Ha választanom kell, hogy Robert Ficóval (Smer), Peter Pellegrinivel (Hlas), a szélsőségesekkel vagy az SaS-szel tárgyalok-e, akkor természetesen a demokratákkal ülök le” - jegyezte meg.

A kormány támogatásának konkrét feltételeiről szerinte még korai beszélni, egyelőre a lehetséges minisztercserék sincsenek terítéken. „Előbb zárt ajtók mögött kell egyeztetnünk” – tette hozzá. Heger kijelentette, a cél egy korrupcióellenes reformkormány létrehozása világos politikai irányvonallal.

Heger azt is elárulta, nem tudja, mikor és milyen eredménnyel végződhetnek a tárgyalások. „Az egyetlen dolog, ami biztos, hogy készen állunk az együttműködésre. Erre kell építenünk. Ha ez is szétesik, akkor bebizonyosodik, hogy egyszerűen javíthatatlanok vagyunk” – mondta Heger, hozzátéve, ő mindent megtesz, hogy ne ismétlődjön meg az, ami 2012-ben történt, vagyis visszatért a hatalomba a Smer.

A kormányfő nemrég azt is közölte, ismerteti az elképzeléseit, hogyan lehet visszaadni a reményt az ország lakosságának. „Belátható időn belül nyilvánosságra hozzuk a részletes tervet” – zárta Heger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?