Heger: Gyimesinek előbb Sulíkkal kellett volna beszélnie, aztán a médiával

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Brüsszelben elérte, hogy Szlovákia nem marad kőolaj nélkül. Az orosz kőolaj addig jön majd a kőolajvezetéken, amíg nem tudjuk teljes mértékben mással helyettesíteni – tette közzé pénteken a kormányhivatal arra reagálva, hogy Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert bírálta. A kormányfő azt tanácsolja Gyimesinek, ha bármilyen kételyek merülnek fel benne, először a miniszterrel beszéljen, és csak utána a médiával.

„Az uniós vezetők tanácskozásán a kormányfő arra támaszkodik, amiről korábban a szakminiszterek, ebben az esetben a gazdasági miniszterek egyeztettek. Minden egyes minisztériumnak minden esetben az ország polgárainak érdekei szerint kell eljárnia, és a kormányfőnek nincs tudomása arról, hogy most ennek ellenkezője történt” - közölte Ľubica Janíková, a kormányfő szóvivője.

Gyimesi pénteki sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg Sulíkot, hogy nem használta ki a lehetőséget, és Eduard Heger kormányfő számára nem készített elő megfelelő alapanyagokat az uniós csúcsra, hogy jobb feltételeket érjen el Szlovákia számára. Szerinte ennek az lehet a következménye, hogy emelkednek az üzemanyagárak, üzemanyaghiány lép fel, sőt akár az is megtörténhet, hogy le kell állítani a Slovnaftot. Gyimesi ezért lemondásra szólította fel Sulíkot, de azt nem árulta el, hogy aláírásgyűjtésbe kezd-e a parlamenti képviselők között a leváltás indítványozása érdekében. Sulík azzal válaszolt, hogy Gyimesi tulajdonképpen Eduard Heger kormányfőt bírálja, aki Brüsszelben beleegyezett az embargóba. Az OĽaNO nyilatkozatban állt ki Heger mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?