Hatvan éve szabadult fel a pokol

A holokauszt túlélőiről nyílt kiállítás JeruzsálembenTASR/AP-felvételA nemzeti szocialisták 1933 tavaszán kezdtek koncentrációs táborokat építeni. Hitler hatalomra jutása után szinte azonnal meghozták azt a törvényt, amely lehetővé tette bárki korlátlan ideig való fogva tartását ítélet nélkül. Elsősorban a zsidó származásúakat internálták, de ide kerültek a politikai ellenfelek, az úgynevezett kisegyházakhoz tartozók, homoszexuálisok, papok, cigányok és bűnözők is. Ilyen tábort létesítettek egyebek között Buchenwaldban, Dachauban, Flossenbürgben, Mauthausenben, Sachsenhausenben és Ravensbrückben.

A lágerekben 1933–36 között már mintegy ezer politikai foglyot őriztek, szándékosan együtt a köztörvényes elítéltekkel. 1934-ben az SS halálfejes egységei vették át a felügyeletet, ettől kezdve a polgári igazságügyi szerveknek nem volt beleszólásuk.

1937-ben alakult meg az első táborok építésével foglalkozó, álcázott SS-vállalkozás. 1937 után a koncentrációs táborok száma megsokszorozódott. 1940 és 1942 között hozták létre sok más, kisebb mellett a hírhedt auschwitzi tábort is a lengyelországi Oswiecimben. 1944. március végén már számos kihelyezett részleggel 20 főtábor és 165 munkatábor működött. A háború előkészítéséhez és magához a háborúhoz is egyre több kényszermunkaerőre volt szükség. Az SS által irányított eutanáziaprogramban, vagyis az értéktelennek ítélt emberek – az elmebetegek, fogyatékosok, stb. – elpusztításában orvosok is részt vettek.

A zsidók szisztematikus gyilkolása 1941 végén a chelmói megsemmisítő táborban kezdődött, majd következett Treblinka, Sobibor és Belzec. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi és majdaneki tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak.

1942 januárjában a német vezetés megfogalmazta a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítésének szándékát – ezzel kezdetét vette az „Endlösung”, a végső megoldás a zsidó nép kiirtására. 1942 júniusában kezdték építeni a négy krematóriumot, és 1943 márciusában helyezték üzembe őket. Az üzemelés csúcsán a krematóriumok napi kapacitása elérhette a 8000 főt is.

A holokauszt áldozatainak számáról szóló adatok becslések, különböző források más-más adatokat tettek közzé aszerint, hogy mikor és hol kutattak. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más, újabb kutatások szerint az auschwitzi táborkomplexumba hurcoltak – nem a megöltek – száma összesen: 1 041 000 volt, közülük Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak.

1942, a tömeges népirtás programszerű megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az ekkortól érkező tömegek már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Ez az oka annak, hogy az adatok becsültek és eltérőek. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek. Többségük elpusztult. Négy év alatt napi átlagban 3500-4000 deportáltat gyilkoltak meg. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget.

Az 1941-es magyarországi népszámlálás (a visszacsatolt területekkel együtt) 825 ezerben határozta meg a zsidótörvények által érintettek számát. 1943-ban – amikorra a közel 3 milliós lengyel zsidóság többségét már elpusztították – Magyarországon volt a legnagyobb számú zsidó lakosság Európában. A legfrissebb kutatások szerint 440-500 ezer, más adatok szerint (Stark Tibor történész) 450-550 ezerre tehető a vészkorszak magyar zsidó áldozatainak száma. Magyarország jelenlegi területére vonatkoztatva 490 ezerre becsülték a zsidó származású állampolgárokat, ebből a veszteség 210 000 körüli lehet, de más adatok szerint a mai területre 1945-ben 190 ezer túlélőt regisztráltak. A túlélők becsült száma a háború alatti területen: 270-340 ezer, Budapesten: 120-140 ezer.

Az auschwitzi tábort 1945 januárjában a Vörös Hadsereg elől menekülő nácik felszámolták, felrobbantották a II. és a III. krematóriumot és elégették az irattár nagy részét. 48 ezer férfit és 18 ezer nőt hajtottak Németországba, hogy még néhány hónapig dolgoztassák őket, a táborban január 20-án tömegesen lőttek agyon embereket. Az auschwitzi tábort az 1. ukrán fronthoz tartozó 100. lvovi gyalogos hadosztály szabadította fel, a szovjet katonák 7650 csonttá soványodott embert találtak itt.

A holokausztnak majdnem 13 millió áldozata volt, többségük, közel 6 millió zsidó, 3,3 millió szovjet hadifogoly, 2,5 millió nem zsidó származású lengyel állampolgár, németek, kelet- és nyugat-európai emberek százezrei, akiket különböző politikai, vallási és szociális szempontok miatt likvidáltak.

A zsidóság áldozatai: Lengyelországban 2,9 millió, Ausztriában 40 ezer, Belgiumban 40 ezer, Olaszországban 15 ezer, a Cseh-Morva Protektorátusban 78 ezer, Franciaországban 130 ezer, Hollandiában 120 ezer, Litvániában 135 ezer, Lettországban 85 ezer, Németországban 200 ezer, a Szovjetunióban 1 millió, Szlovákiában 70 000, Jugoszláviában 65 000, Görögországban 60 000, Romániában 420 000.