Határon átnyúló kisberuházások lehetosége

Esztergom. A magyarországi oldal érdeklodoinek tegnapelott tartották meg a június 20-án meghirdetett Magyarország-Szlovákia Közös Kisprojekt Alap információs napját a Hotel Esztergom Danubius Beta Hotels Duna termében.

Lapunkat Beke Edina, a VÁTI TFI Székesfehérvári Képviseletének vezetoje, a rendezvény egyik eloadója tájékoztatta a pályázat céljairól és feltételeirol, benyújtási határidejérol és értékelési folyamatáról. Mint megtudtuk, a kisprojekt alap pályázatán a minimális megcélozható támogatási összeg 5000 euro, a maximális pedig 50 ezer euro. Nagyon lényeges viszont, hogy a maximális támogatási arány az odaítélt összeg kilencven százaléka, tehát 10 százalék saját tokét kell igazolnia mind a magyar, mind pedig a szlovák partnernek. A projekt keretén belül alapfeltétel, hogy legalább egy határon túli partnerrel kell rendelkezni; a magyarországiak Pozsony, Nyitra, Nagyszombat, Besztercebánya és Kassa megyéket szólíthatják meg. Beke Edina azt is elárulta, értesülései szerint például a dorogi kistérség már felvette a kapcsolatot Nyitra megyével. Magyar oldalról Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Gyor-Moson-Sopron és Pest megye határhoz közeli kistérségei érintettek a kisprojekt alap pályázatában. A szlovák-magyar projekten belül négy résztémában pályázhatnak az érdeklodok: 1. területfejlesztés és területrendezés; 2. gazdaságfejlesztés és turizmus; 3. humáneroforrások fejlesztése; 4. természet és környezet. Mivel az összes említett tárgykörre a kiírás kisberuházások megvalósítását célozza, nem szabad összekeverni a várhatóan szeptember-október tájékán induló, nagyobb volumenu környezetvédelmi pályázattal! Nonprofit szervezetek, regionális társulások, civil szervezetek, közintézmények, oktatási intézmények, kistérségi társulások pályázhatnak az aktuális kisprojektben, vállalkozók azonban nem. Sem faxon, sem e-mailban nem fogadnak el pályázatokat, csakis postán eljuttatott, nyomtatott formában. Kézzel írott pályázatot nem vesznek figyelembe. A leadási határido 2003. augusztus 29. délután 16 óra – ezen idopont után egy perccel sem fogadnak beérkezo pályázatot. A postacím a magyarországi pályázók esetében a következo: VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság, 1016 Budapest, Gellérthegy utca 30-32. A pályáztató hatóság egy értékelo bizottságot állít fel, amely szakmailag és formailag pontozza a beérkezett anyagokat. A pontrangsor alapján kialakul egy lista, amelyet benyújtanak a budapesti Európai Bizottságnak. Ezek után kerül sor a legeredményesebb pályázókkal a szerzodés megkötésére.

Szlovákia részérol a régiófejlesztési minisztérium regionális fejlesztési ügynöksége koordinálja a pályázatokat, tehát a szlovákiai érdeklodok, pályázók ennek címén szerezhetnek bovebb információkat: Ministerstvo výstavby a regionálneho rozvoja – Agentúra na podporu regionálneho rozvoja, 816 44 Bratislava 1, Špitálska 8 (A pályázatokat is erre a címre kell küldeni.) A minisztérium honlapja: www.build.gov.sk; itt megtalálható a projekttel kapcsolatos minden fontos dokumentum. A [email protected] e-mail címen az érdeklodok kérdéseket tehetnek fel. A Szlovák–Magyar Kisprojekt Alap letöltheto hivatalos programcsomagja magyarul a www. pharereg.hu honlapon található meg, itt is szintén fellelheto minden szükséges információ. Kérdéseket a magyarországi érdeklodok a [email protected] e-mail címen tehetnek fel.

A projektrol Magyarországon és Szlovákiában további információs napokat is tartanak: Egerben július l5-én 10 órakor a megyeházán, továbbá Sátoraljaújhelyen július 16-án délelott tízkor a polgmesteri hivatal dísztermében. Szlovákiában július 14-én 10 órától a nagyszombati megyei hivatalban (Vajanského 2, III. emeleti tanácsterem), július 17-én 9 órától Pozsonyban, a régiófejlesztési minisztériumban (Špitálska 8, 312. számú terem), július 21-én 10 órakor a Rimaszombati Járási Hivatalban (Tompa Mihály tér 2) rendeznek információs napokat (ezeken a részvétel díjmentes).

Megjegyezzük, hogy a VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság Közép-magyarországi Regionális Képviselete a beadási határido lejárta elott legkésobb 11 nappal nyújt információt a kisprojekttel kapcsolatban, a Phare szabályainak megfeleloen. A projektet érinto írásbeli kérdéseket a pályázók a beadási határido lejártát megelozo 21 napig adhatják le, melyekre a Titkárságnak a határido lejárta elotti 11 napig választ kell adnia. A kérdésekre még egy e-mail cím: [email protected] , fax (Szlovákiából): 0036/1/224 32 91. Érdemes a pályázat honlapját is megnézni, mert például integrált, határokon átnyúló komplex egészségügyi sürgosségi ellátás biztosítására, vagy például oktatási intézmények csereprogramjainak, képzéseinek megvalósítására is mód nyílik de megyei, regionális területfejlesztési ügynökségek hosszú távú terveinek kidolgozásához is lehet támogatást kérni. (buch, kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?