Hasznot hozó örökség

Ragyolc. György Péter polgármester ötlete alapján látogathatóvá alakítják a községben fekvő Monosza régészeti lelőhelyet. A Salgótarján-Fülek-Losonc útvonal mellett fekvő község területén már a XX. század 30-as éveiben megtalálták a középső bronzkori település és temetkezési hely nyomait.

Ragyolc. György Péter polgármester ötlete alapján látogathatóvá alakítják a községben fekvő Monosza régészeti lelőhelyet. A Salgótarján-Fülek-Losonc útvonal mellett fekvő község területén már a XX. század 30-as éveiben megtalálták a középső bronzkori település és temetkezési hely nyomait. Az akkori feltárás során kevés leletanyagot hoztak felszínre. Az 1969-ben végzett alapos régészeti munka Václav Furmánek vezetésével viszont 1334 pilinyi és kijétei kultúrához tartozó sírt tárt fel. Ezeknek az anyaga most részleteiben Olaszországban, a Modenai Megyei Múzeumban látható. Most azonban a Ragyolcon feltárt értékeket helyben is szeretnék bemutatni. Václav Furmánek régész elkészítette egy megközelítőleg három és fél ezer évvel ezelőtt épült lakóház modelljét. Ez lenne a szabadtéri archeológiai múzeum központja, melyben az eredeti leleteket és a másolatokat állítanák ki, az ásatásokat pedig egy fotókiállítás mutatná be. Rekonstruálnának egy korabeli tűzhelyet és egy szövőalkalmatosságot is.

A szabadtéri archeológiai múzeum kiépítésének költségei az útépítéssel, és a rekonstruált építményekkel együtt megközelíti az egy millió koronát.

A Környezetvédelmi Minisztérium 100 ezer koronás támogatást adott a terv megvalósítására, a többi pénzt alapítványoktól és vidékfejlesztési alapokból kell próbálják megszerezni. A polgármester bizakodó, mivel a szabadtéri archeológiai múzeum iránti érdeklődés már most nagy. György Péter reális esélyt lát arra, hogy az elképzelés megvalósul, és amellett, hogy munkahelyeket teremt, fellendítheti a térség idegenforgalmát és az ott élőknek kézzelfogható hasznot hoz majd a több ezer éves örökség. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?