Használati utasítás olvasótalálkozóhoz

Kétség nem fér hozzá, hogy az olvasó az írók legjelentősebb és legfontosabb partnere, tanítómestere s végső soron kenyéradó gazdája, ezért ezt a tényt írói törekvései során ajánlatos minden alkotónak figyelembe vennie.

A kisvárosba látogató olvasót illik megtisztelni azzal, hogy a helyi írók közül a lehető legtöbben megjelenjenek tiszteletére. Abban az esetben, ha a kisvárosba fővárosi olvasó érkeznék, fölöttébb indokolt a helyi írók általi vacsorameghívása, a város nevezetességeivel való megismertetése, az esti ünnepségen pedig valamely különösen kiemelt helyre ültetése.

A fővárosi írók már hagyományosan előnyösebb helyzetben vannak, ott ugyanis bevett szokás, hogy egy irodalmi esten akár két-három olvasó is részt vesz, így az írók népes táborának lényegesen magasabb szinten van lehetősége ismereteket szerezni.

Bárhol történjék is azonban az olvasótalálkozó, úgy illik, hogy az író a rendezvényre megmosakodva érkezik, józanul, kipihenten és kíváncsian. Nem sustorog cukorkapapírral, nem emelgeti a magasba és a kamerába a könyvét, még akkor sem, ha napnál világosabb, hogy az elismert olvasó már látta valahol a kérdéses kiadványt; illedelmesen kivárja az olvasó beszédének a végét, s kérdéseket csak azután tesz fel, hogy erre a műsorvezető házigazda vagy maga az olvasó felszólítja.

Hasznos lehet az olvasót valaminő kicsiséggel meglepni: virággal, a jelenlevő írók mindegyikének egy-egy kötetével, szükség szerint e könyveknek az olvasó állandó lakhelyére történő motorizált hazaszállításával. A jelentősebb és irodalmilag igényesebb olvasót célszerű eredeti kézirattal megajándékozni.

Olykor megesik, főként a fővárosban, ahol Dunát lehetne rekeszteni írókkal, hogy egy kiemelkedő olvasóval való találkozóra túl sok író jelenik meg, s nem férnek el a helyiségben. Ilyenkor tisztelettel felkérjük a nyájas olvasót, hogy rögtön a találkozó végeztével tartson ismétlést. A művelt olvasó nem utasítja vissza ezt a kérést.

Kérdéseket az olvasónak tisztelettel és távolságtartással teszünk fel, kerüljük a bizalmaskodást, tudásunkat sem fitogtatjuk. Nagyvonalúan kellő teret kell biztosítanunk számára olvasmányélményeinek a lehető legátfogóbb kifejtésére. ĺzléstelenségre vall, ha a publikumból szólásra emelkedik egy író, s arra kíván választ kapni, vajon a nyájas olvasó olvasott-e konkrétan tőle valamit.

Abban az esetben, ha az olvasó bármilyen oknál fogva nem említi meg a jelenlevő szerzők valamelyikének fontos művét, egy hozzá közel álló rokon lélek szerző óvatosan jelezheti ezt, de annak még a látszatát is kerülni kell, hogy egyfajta írói összebeszélés alapján kívánnák az olvasó figyelmét a könyvekre irányítani. Ha az olvasó ezek után mond valamit a jelenlevő író kötetéről, a szerző semmi esetre sem vitatkozik vele. Lírai művek esetében a szerző nem szab korlátokat az olvasónak a költői képek értelmezését illetően, s nem terheli saját lelki, a versírás során átélt megrendültségével.

Néhol, főként vidéken, az olvasó nevét beírják az Olvasók és nézők könyvébe, s meginvitálják a polgármesterhez. Ezt a nemes szokást ajánlatos megtartani. Összességében elmondható, hogy a vidéki írók jobban megbecsülik az olvasójukat, mint a fővárosiak. Ám ezeknek a tényeknek megvan a maguk történelmi háttere, s kénytelenek vagyunk őket tudomásul venni.

Peter Juščák (1953, Eperjes)

prózaíró és esszéista, egyebek közt könyvet írt Michal Kováč volt köztársasági elnökről, több novelláskötet és regény szerzője. Itt olvasható tárcája a Návod na použitie zvyšnej časti života (Használati utasítás a maradék életünkhez) című kispróza-gyűjteményéből származik, mely tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál. (Cs. G. fordítása)