Hárompártivá zsugorodott a koalíció

Pozsony |

<p>Lemond posztjáról Roman Brecely közlekedési miniszter &ndash; jelentette be Robert Fico kormányfő a nemrég véget ért koalíciós tanácskozást követően.</p>

Megegyezés született, hogy a négypárti kormány hárompártivá alakul, miután a Sieť parlamenti képviselete gyakorlatilag megszűnt. Miután a Sieťből kilépett öt képviselő, a pártnak már csak két képviselője maradt a parlamentben,  Alena Bašistová és Radoslav Procházka. A Sieť maradéka valószínűleg összeolvad valamelyik koalíciós párttal. „A kormánypártok elnökei leszögezték, hogy az új politikai felállás hatékonyabb kormányzati struktúrákat és új kormánykoalíciós összetételt eredményez” – áll a három pártelnök Robert Fico (Smer), andrej Danko (SNS) és bugár Béla (Híd) közlemlényében, melyhez a Sieť távozó minisztere, Roman Brecely is csatlakozott. Leszögezték, hogy a koalíciónak 81 parlamenti képviselőre számíthat. Brecelyvel együtt távozik a Sieť összes jelöltje, három államtitkár és a tárca alá tartozó állami vállalatok igazgatói. Őket a Híd jelöltjei válthatják. A közlekedésügyi tárca élén Érsek Árpád vagy Solymos László válthatja Brecelyt. Erről bővebben itt olvashat. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?