Harmant később, titokban temetik el

Pozsony |

<p>Titokban temetik majd el a 48 éves Ľubomír Harmant, aki egy héttel ezelőtt hét embert lőtt le Pozsony Dévényújfalu városrészében. Hozzátartozói biztonsági okokból később akarnak tőle búcsút venni - írja a Plus jeden deň hétfői száma.</p>

Harman egy család hat tagját mészárolta le, és az általa leadott lövés végzett egy, éppen a közeli tömbházban lévő lakásában tartózkodó 52 éves nővel is. Amikor a férfit körbezárták a rendőrök, s egyikük meg is sebesítette őt, végzett magával.

A lap úgy tudja, a tettes családja magyarországi rokonoknál tartózkodik, a külföldre menetelt a rendőrség ajánlotta nekik biztonsági okokra hivatkozva. A legyilkolt család hozzátartozói ugyanis bosszúval fenyegetőztek. Éppen ezért Harman temetéséről ügyvéd gondoskodik.
Mivel szülei az erdőháti régióból származnak, elképzelhető, hogy Szenicen (Senica) temetik majd el a férfit. Dévényújfaluban azonban olyan hír is elterjedt, hogy a temetés már lezajlott. Ezt egyetlen illetékes sem erősítette meg - jegyzi meg a napilap. (pjd, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?