Harabin pártot alapít

Štefan Harabin

Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírója, korábbi köztársaságielnök-jelölt a Vlasť (Haza) politikai párt választási listájának vezetője. A hírt Harabin keddi sajtótájékoztatóján jelentette be.

A sajtótájékoztatón kritizálta Robert Ficót, a Smer-SD elnökét, Andrej Danko (SNS) házelnököt, Andrej Kiska (Za ľudí) volt államfőt, Miroslav Beblavýt, a Spolu-OD, valamint Bugár Bélát, a Híd elnökét. Azt mondta, mindenkivel, aki az ő programjához tartja magát, el tudja képzelni a kormányzást.

Harabin a korrupciót, a szegénységet, ez egészségügy és az oktatás helyzetét tartja a legsúlyosabb problémának. „40 éves bírói gyakorlatom alatt naponta találkoztam ezekkel a problémákkal, de még soha, valóban soha nem öltöttek ekkora méreteket. Szétlopták a hazánkat a tolvajok, a seftesek, a korrupt politikai kaszt” – jelentette ki.

Harabin nem válaszolt az újságírók kérdéseire, amit azzal indokolt, hogy tájékoztatóját nem közvetítette élőben a televízió. Arra sem adott választ, ki finanszírozza a pártját, és kik lesznek még rajta a választási listán

Szeptember 15-én lép érvénybe az a törvény, melynek értelmében le kell mondania bírói posztjáról annak, aki indul a parlamenti vagy az EP-választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?