Hányások és hányattatások nélkül

Azt még el sem meséltem, hogy feleségem barátnője és családja tavaly kirándult az Alföldön. Amikor a Hortobágy felé autóztak, folyamatosan valami furcsa zajt hallottak a gépkocsijukban ülve. Meg is álltak, mivel a zörej csak nem akart csillapodni.

Azt még el sem meséltem, hogy feleségem barátnője és családja tavaly kirándult az Alföldön. Amikor a Hortobágy felé autóztak, folyamatosan valami furcsa zajt hallottak a gépkocsijukban ülve. Meg is álltak, mivel a zörej csak nem akart csillapodni. Felnyitották a motorháztetőt: még mindig hallották, de nem innen jött a különös hang. Mentek tovább, de a lelkiismeretes autós megint megállt, és most már a motort is leállította, de ekkor sem szűnt meg a moraj. Ekkor derült ki, hogy a hang a pusztában körülöttük élő tücskök ciripelése volt.

A mulatságos az a dologban, hogy ezt a történetet az autóvillamossági szerelő sógoromnak is elmeséltem, mondván: jót nevetünk majd a városi autós történetén, de ő komoly arccal félbeszakított, mivel ugyanúgy jártak itt, ő sem tudta mire vélni ezeket a zörgéseket, mire rájött a hangok valódi okozóira.

Ez az erős tücsökzene a mi utunkat is végigkísérte, ahogy ezen a tájon autóztunk. A szállásunk felé tartva az egyik este egy különösen szép égi jelenséget is megcsodáltunk. Éppen a lemenő nappal szemben haladtunk. Még a látóhatár fölött járt, amikor egy kisebb felhő eltakarta. Sikerült lefotóznunk.

A kilenclyukú híd melletti Hortobágyi Csárdában találkoztam egyedül azzal a szép, magas alföldi kenyérrel, ami még a hetvenes években annyira jellemző volt az Alföldön. Csak ilyen, 3 kilogrammos kenyeret lehetett kapni az élelmiszerboltokban. Ezeknek a kis üzleteknek a nyitva tartása is az emberek munkaidejéhez igazodott, reggel volt nyitva, aztán egész délelőtt nem, majd kora délután. Kerestem én ezt a fajta kenyeret minden kisboltban, nagyáruházban, amerre csak jártunk, de sajnos sehol sem találtam.

Egyébként a tiszafüredi kis élelmiszerboltok jellemzője – alkalmazkodva a helyi igényekhez –, hogy mindegyik horgászbolt is. A tej és kenyér mellett trágyagilisztát, csontit és piócát, a konzervek, csokik és cukrok mellett üvegbe és zacskóba zárt halcsa-likat: kukoricát, pufit és gyöngykukoricát is árultak. A rizsen, a liszten és a zsemlemorzsán kívül Katus Gyula (világbajnok horgász) etetőanyagait is lehetett kapni az ánizsostól a mézesen át a vaníliásig, sőt horgokat és damilt is.

Természetesen a nagy horgászlázat érzékelve belőlem is előbújt a halvadász, de sajnos semmilyen felszerelést nem hoztam magammal. Csak alkalmi horgász vagyok, édesapámat szoktam elkísérni néhanapján az esztergomi Kerek-tóra, és néha magam is elmegyek Gyermelyre zsinórt áztatni, de idén még egyáltalán nem is pecáztam. Kamasz koromban gyakran jártunk Abádszalókra, ahol nagymamám második férjének, Imre bácsinak volt egy háza, és a programok között mindig szerepelt a horgászat is. Imre bácsi ragaszkodott a saját felszereléséhez, ahogy gyermekkorában „peccőzött”. Egy meghajlított gombostű volt a zsinór végén, úszó helyett pedig egy darab nádat használt (ő „tutaj”-nak mondta), ez jelezte a kapást, a zsinór végét pedig rákötötte az ujjára. A horgot azért elfogadta a gombostű helyett, de a többi tartozékhoz ragaszkodott. Akkoriban még nem volt elárasztva nyaranta a Tisza-tó, mint mostanság; Abádszalók ma már a jetskizők paradicsoma. Hosszú kilométereken át lehetett begyalogolni a Tisza tekervényes holtágai mentén, volt hogy a szomszéd kölcsönadta a csónakját, és azzal mehettünk. Nagyon kalandos volt az út, volt úgy, hogy a vízből felugró megriadt hal majdnem a csónakunkban kötött ki. A vízmélység hol több méteres, hol néhány centis volt. Ezüst és arany kárászt (ilyen halat azóta se láttam), szép törpeharcsákat, sokféle keszeget fogtunk, de csukát is. Az erdős, nádassal borított területen sok vízimadár élt, láttunk szarvast, őzet, de legtöbbször csak hallottuk, ahogy a térdig érő vízben caplatnak. Édesapám szép pontyokat is fogott, Imre bácsi is kiemelt mindenféle halat, még pontyot is. Régen maghalt szegény, itt nyugszik az abádszalóki temetőben.

Az utcába, ahol a háza volt, még betaláltam, de az egyszerű kocka alakú épületet már nem ismertem meg. Eladták Pestieknek, az új tulaj átfestette, átalakította. A falunak ez a része nem változott olyan sokat, mint a strandhoz közeli utcákban, ahol rengeteg az új ház, a modern nyaraló. A szomszédasszony, akivel a kapcsolatot tartottuk, egy éve nem ad hírt magáról, itt tudtam meg egy utcabelitől, hogy tavaly meghalt. (folytatjuk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?