Hamran: Eddig két terroristát azonosítottak az illegális határátlépést elkövetők között

Hamran István

Hamran István országos rendőrfőkapitány szerint valamennyi országban gondot okoz a megnövekedett illegális határátlépést elkövető személyek jelenléte. Elmondása szerint a jelenlegi helyzet a 2015-ös és 2016-os migrációs válság első hullámjánál is súlyosabb.

„A rendőrség kész fellépni bárki ellen, aki törvénysértést követ el, tekintet nélkül az elkövető állampolgárságára” – mondta.

Hamran elmondta, a Szlovákia területére érkező menekültek regisztrációját követően személyazonosságukat a nemzetközi és az Interpol adatbázisában ellenőrzik. Emlékeztetett, a Szíriából érkezők kitoloncolását nemzetközi egyezmények tiltják, miután országukban háború dúl. 

Az illegális határátlépést elkövetők között eddig két terroristát azonosítottak, miután nevük szerepelt az európai adatbázisokban. A rendőrség ilyen esetben felveszi a kapcsolatot az Interpollal és az FBI-jal. Az egyik őrizetbe vett személyt Németországból utasították ki. Szlovákia az érintett személyeket a törvények értelmében nem toloncolhatja ki.

„Azok, akik Németország felé tartanak, nem itt kérnek menedékjogot” – magyarázta Hamran. Hozzáfűzte, az illegális határátlépést elkövető személyek nem akarnak Szlovákiában maradni.

Hamran szerint a rendőrségnek se kapacitása, se eszközei nincsenek arra, hogy lezárják a szlovák–magyar határt, ahonnan az illegális határtálépést elkövetők többsége érkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?