Ha nincs aszály, durvább lett volna a dunai árvíz

árvíz k

Pozsonyban máig komoly az árvízhelyzet, de a helyzet sokkal súlyosabb is lehetett volna, ha nincs két fontos tényező: a szárazság és az alpesi havazás. 

Az árvizek rendkívüli szárazság után következtek be, és ha a kiszikkadt föld és az Alpokban leesett nagy mennyiségű hó nem lett volna, akkor a Dunán minden bizonnyal rosszabb lenne a helyzet mint 2013-ban. 2002-ben Pozsonyban 991 cm-en, 2013-ban pedig 1032 cm-en tetőzött a Duna, ehhez képest az idei tetőzés 970-975 cm-en történik a fővárosban. Vagyis úgy tűnik, a mostani csupán a „bronzéremhez” elegendő, azonban a kép ennél bonyolultabb. Először is a mostani árhullám elején a hosszú aszály után a száraz talaj kezdetben sok vizet volt képes magába szívni. 

A Duna 2013-ban 400 cm-es magasságról 1032 cm-re emelkedett, most viszont az árhullám mintegy 340 cm-es vízszintről indult. Vagyis ha figyelembe vesszük a rajthelyzetnél tapasztalt 60 centiméteres különbséget akkor elmondhatjuk, hogy az idei árhullám megfelel a rekordnak számító 2013-asnak. Talán még fontosabb tényező az alpesi havazás volt. 

Ahogy jött a csapadék, az Alpok lehűlt, és 700 méteres magasságtól havazott, az új hó magassága elérte a 100 és 150 cm közötti magasságot. Ha ezt átszámítjuk vízegyenértékre, akkor ez négyzetméterenként körülbelül 100-150 litert jelent. Az Alpok nagy kiterjedésű, és így a csapadék nagy részét hó formájában visszatartotta, amely csak most éri el a Duna medencéjét. Az azonnal olvadó hó miatt viszont kissé elnyúlik az árhullám, hiszen a víz utánpótlása tartósabb. Ha az Alpokban nem esett volna hó, hanem helyette eső, akkor sokkal több víz jutott volna a vízgyűjtő területre, ami nagyban befolyásolná a jelenlegi árvízképet. 

(iMeteo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?