Ha fegyelem lesz, elég a 78 mandátum

Pozsony. Nagy részben a szlovák választási rendszernek köszönhető, hogy jobboldali kormány alakulhat.

Pozsony. Nagy részben a szlovák választási rendszernek köszönhető, hogy jobboldali kormány alakulhat. „A jobboldali pártok olyan pártok töredékszavazataiból is részesülnek, melyek szimpatizánsai az SNS-re, az SDĽ-re és az SDA-ra szavaztak, ám ezek nem jutottak be a parlamentbe” – nyilatkozta lapunknak Öllős László politológus. Szerinte az SDKÚ-MKP-KDH-ANO koalíció lehet az, mely Szlovákiát a NATO-ba és az Európai Unióba vezeti. Öllős úgy véli, egy 150 fős parlamentben megfelelő képviselői fegyelem mellett a 78 mandátum elég a kormány stabilitásának biztosításához.

„Az államfő korábban többször is kinyilvánította rokonszenvét Robert Fico iránt, a 78 mandátum miatti aggodalma mögött is ez lehet” – mondta a politológus, aki nem lát esélyt arra, hogy Ficót bevegyék a kormánykoalícióba. „Az MKP-nak elsősorban arra kell törekednie, hogy a szlovákiai magyar közösség versenyképessé váljon a szlovákiai és az európai környezetben. Ezután következhet a többi, úgynevezett magyar igény, melyek egyébként nagyon fontosak” – tette hozzá. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?