Ha a felforrósodott autóban hagyott állat halálos veszélyben van, betörhető a kocsi ablaka

felforrósodott autó
Pozsony |

Az Állatok Szabadsága (Sloboda zvierat) szervezet szerint a polgári törvénykönyv megengedi, hogy ha a felforrósodott autóban hagyott kisállatot halálos veszély fenyegeti, és semmilyen módon nem elérhető a kocsi tulajdonosa, betörhető az autó ablaka.

 

A szervezet képviselője viszont kihangsúlyozta, hogy az okozott kár nem lehet nagyobb, mint a veszély, ami fenyeget, tehát csak akkor törhető be az ablak, ha a kocsiban hagyott állat valóban életveszélyben van.

Fontos továbbá, hogy a járókelő, aki észreveszi az életveszélyben lévő kisállatot, minden lehetséges módon megpróbálja megkeresni a tulajdonost, azaz ha a kocsi egy bevásárlóközpont parkolójában van, ki kell hirdetni az autó rendszámát.

Az udvaron láncon tartott kutya esetében ugyanez a helyzet: csengessenek, dörömböljenek a kapun, hívják a tulajdonost, szólítsák meg a szomszédokat, és csak azután riasszák a rendőrséget. Indokolt esetben, azaz ha az állat valóban életveszélyben van, beléphetnek az udvarra, és vizet adhatnak a kutyának, árnyékos helyre vihetik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?