Gyűlöletbeszéd a Facebookon: már büntetik

Pozsony |

<p>Rövid időn belül két fiatalember is letöltendő börtönbüntetést kapott Szlovákiában az interneten elkövetett gyűlöletbeszédért. Az ügyek nagy sajtónyil- vánosságot kaptak, ugyanakkor a főügyészség szerint csökken a rasszista és szélsőséges indíttatású bűncselekmények száma.</p>

Az internetes megnyilvánulásokra ugyanúgy érvényes a törvény, mint az offline világban: ezt saját bőrén tapasztalhatta meg a 24 éves Tomáš, aki két hónapja 58 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott gyűlöletbeszéd és fenyegetés miatt.

Elvágom a torkukat

A fiatal férfi azóta az illavai börtönben ül – írja a Denník N. A lap szerint a fiatalember rendszeresen szélsőségesen durván nyilatkozott meg a Facebookon – a Szlovák Testvériség oldalán például azt írta, Robert Fico kormányfőnek kiszúrná a szemét, és beleit megetetné az anyjával még akkor is, ha ezért börtönbe kerülne.

Mikor tavaly szeptemberben az amerikai hadsereg konvoja Csehországból Magyarországra tartott gyakorlatozni Szlovákián keresztül, a Globsec biztonságpolitikai fórum a Facebookon egy eseményt indított „Eljövök támogatni a szövetségeseinket” címmel. Tomáš zaklatni kezdte az esemény adminisztrátorát, vulgárisan nyilatkozott róla, majd fenyegetni kezdte, hogy golyót ereszt a fejébe, és elvágja a gyermekei torkát. A Globsec feljelentést tett, a rendőrség pedig vizsgálódni kezdett – Tomáš egyébként minden üzenetét saját, fényképes profiljáról írta, nem készített álprofilt. A Vágújhelyi Járásbíróság bírója, Ivan Pavlovič 58 hónapos letöltendő szabadságvesztésre ítélte faji, vallási, etnikai csoportok elleni lealacsonyító kifejezések használata, valamint gyilkossággal való fenyegetés miatt – emellett ülnie kell egy korábbi bűncselekménye miatt is, ám erről pontosabbat nem mondott a bíróság.

Nem tanult a hibájából

Nagy port kavart korábban Dávid Kúrňava ügye is. Ő az a fiatalember, aki hirdetésben 25 eurót ígért minden lelőtt menekültért az interneten. Ezért három év feltételes szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A fiatalember azonban, bár a bíróság előtt megbánást mutatott, ahogy kijött a tárgyalóteremből, máris úgy nyilatkozott: esze ágában sincs bármit is megbánni, csak attól tartott, hogy börtönbe küldik. Ez azonban nem sokkal később be is következett: Dávid továbbra sem fogta vissza magát az interneten, és márciusban aztán holokauszttagadás miatt indult ellene eljárás. 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Szólásszabadság

Mindkét fiatalemberről kiderült, hogy a Kotleba-féle párt, és más szélsőjobboldali csoportok szimpatizánsai. A gyűlöletbeszéddel azonban nem csak a nyilvánvalóan szélsőséges internetezők élnek. A Denník N által megszólaltatott civilszervezetek szerint a leggyakoribb gyűlölködők az interneten a 30 feletti, alap- vagy középiskolai végzettséggel rendelkező, főleg vidéki férfiak, de nagyon sok köztük a kisgyermekes, gyesen lévő anyuka, és nyugdíjkorhatár előtt álló emberek is.

Az internetes vitákban gyakran elhangzó érv szerint a gyűlölködők csupán véleménynyilvánításhoz való jogukkal élnek. Ez azonban a Nehejtuj.sk gyűlöletbeszéddel foglalkozó oldal szerint nem állja meg a helyét. „Az alkotmány egyértelműen megállapítja a szólásszabadság határait, mások jogainak megsértése – a gyűlöletkeltés pedig egyértelműen kívül esik az alkotmány által garantált és védett szólásszabadság körén” – írja a szakportál.

Szélsőségesek a neten

Szlovákiában egyébként a főügyészség legújabb jelentése szerint hosszú távon csökken azon elkövetők száma, akik ellen rasszista, illetve szélsőséges indíttatású bűncselekmények miatt – beleértve a szurkolói erőszakot – folyik eljárás. A jelentést, mely a főügyészség 2015-ös tevékenységéről szól, Jaromír Čižnár főügyész nyújtotta be a parlamentbe.

Tavaly 30 ember ellen emeltek ilyen bűncselekmény miatt vádat, 2014-ben még 35 ellen – írja a főügyészség a jelentésben. Csökken a lezárt ügyek száma is tavaly 36 ilyen volt, 2014-ben még 67. Čižnár szerint ezek alapján elmondható, hogy hosszú távon csökkenő tendenciát mutat az ilyen bűncselekmények száma. A legtöbb esetben tavaly emberi jogokat sértő csoportok támogatása és népszerűsítése, valamint szélsőséges tartalmak birtoklása miatt indult eljárás.

Annak ellenére, hogy ezek a cselekmények döntő többségben kevéssé veszélyesek, és magányos elkövetők követik el őket közvetlen erőszak alkalmazása nélkül, az ügyészség kiemelten kezeli a problémakört – állítja Čižnár. A jelentés szerint az ilyen bűncselekmények egyik elkövetési módja az interneten, a virtuális térben zajlik. A közösségi oldalakon és fórumokon agresszív, gyűlöletkeltő szövegek és megnyilvánulások látnak napvilágot. Az internet és a kommunikációs eszközök Čižnár szerint lehetővé teszik, hogy az elkövetők több emberhez jussanak el, és ez növeli az elkövetett bűncselekmények súlyát is. A hatóságok ugyanakkor korlátozott emberi és technikai erőforrásokkal rendelkeznek. A szélsőséges csoportokat támogató tevékenység nagy része a virtuális térbe, a közösségi hálóra került át, a szervezők külföldön jegyzik be internetes oldalaikat, ez pedig nagyon megnehezíti a nyomozást.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?