A parlament nem járult hozzá Robert Fico előzetes letartóztatásához

Robert Fico

A parlamenti képviselők szerda délután szavaztak Robert Fico (Smer) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A több napig tartó vita után a képviselők végül nem tettek eleget az ügyészség kérésének, és nem adták ki Ficót az igazságszolgáltatásnak.

A jelenlevő 150 képviselőből 74-en szavaztak a kiadására, 49-en ellene, 19-en tartózkodtak, 8 képviselő pedig nem szavazott.

Fico előzetes letartóztatása mellett szavazott a teljes SaS-frakció és az OĽaNO képviselőinek többsége, kivéve Romana Tabákot, aki nem szavazott, valamint Katarína Hatrákovát, aki tartózkodott. A Sme rodina képviselői szintén tartózkodtak, a Za ľudíból mindenki igennel voksolt. A kiadás ellen szavaztak a Smer és a Hlas képviselői, az ĽSNS képviselői nem szavaztak.

Parlamenti képviselőt csak azután lehet előzetes letartóztatásba helyezni, hogy a törvényhozás ehhez hozzájárult, majd a bíróság elrendeli a vizsgálati fogságot. Fico ellen a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) indított büntetőeljárást az Alkony (Súmrak) akció keretében, Robert Kaliňák volt belügyminisztert szintén meggyanúsította.

Mindkettejüket bűnszövetkezet létrehozása, támogatása, hivatali jogkörrel való visszaélés, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének folytatólagos elkövetésével gyanúsítják.  Az ügyben Norbert Bödör nyitrai vállalkozó és Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány ellen is vizsgálat indult. A Fico kiadásáról szóló vita még a múlt héten kezdődött. A Smer azt hangsúlyozta, semmi sem indokolja, hogy vizsgálati fogságba helyezzék Ficót, és a kormánypártok visszaélnek a büntetőjoggal, valamint politikai célokra használják azt. A kormánypárti felszólalók többsége azt hangoztatta, hogy a bíróság hoz majd döntést, nem pedig a parlament, a törvényhozás csak utat enged az igazságszolgáltatásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?