Gyimesi: Csalódtam Hegerben

gyimesi k

Gyimesi György (OĽaNO) bocsánatot kért Eduard Heger (OĽaNO) azon kijelentéseiért, amelyekben a vállalkozók képviselőit okolta a magas előlegszámlákért.

Az OĽaNO képviselője a TA3 vasárnapi vitaműsorában Heger azon állítása miatt is elnézést kért, miszerint a polgároknak el kell viselniük a magas energiaárakaat, mivel az egy ukrajnai beruházás.

Gyimesi elárulta, még nem írta alá Heger kormányalakításához szükséges dokumentumát, mondván még nem tudja, ki szerepelhetne az új 76 képviselő között.

Gyimesi azt állítja, beszélt Boris Kollár (Sme rodina) házelnökkel, aki közölte vele, hogy csak akkor számíthat aláírására a kormányfő, ha garantálja az előrehozott választás megtartását.

Hozzátette: csalódott Eduard Hegerben, mert véleménye szerint mandátuma alatt egyetlen konzervatív döntést sem hozott. Gyimesit különösen zavarja, hogy a kormányfő támogatta a kórházak reformját, viszont elutasította Anna Záborská EP-képviselő abortuszok korlátozásáról szóló törvényjavaslatát, amelyről ugyanazon a napon szavaztak a parlamentben.

Egyszer sem láttam, hogy megnyilvánult volna a miniszterelnök konzervativizmusa, sosem vettem észre

– hangsúlyozta.

(ta3)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?