Gyerekek kérdezték a kormány tagjait a Kérdések Órája keretében

Pozsony |

Mennyit keres a kormányfő, mit fog csinálni Bugár Béla, ha nem ő nyeri meg az elnökválasztást és a Most-Híd sem jut be a parlamentbe, miről vitáznak a miniszterek, miért kapnak szünidőt a kormány tagjai és a képviselők, ha a szülőknek dolgozni kell, miért fektetnek pénzt a hadseregbe, ha nincsenek orvosok és egészségügyi nővérek, illetve mit tesz az állam azért, hogy az emberek ne vándoroljanak ki az országból.

Ezek azok a kérdések, amelyeket a Komenský Gyermekegyetem tanulói tettek fel a kormány tagjainak és Bugár Bélának, a parlament alelnökének a rendhagyó parlamenti Kérdések Órája keretében.

„Amikor jöttem, teljesen lámpalázas voltam, hiszen azt nagyjából tudjuk, hogy a képviselőktől milyen témákra számíthatunk. A gyerekek azonban közvetlenebbek, így ez egy nagyon kellemes beszélgetés volt” – jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő. Hozzátette: a gyerekek nagyon jól fel voltak készülve. „Több kérdésben visszaköszöntek a gyakorlati tapasztalatok, ezek olyan kérdések voltak, amelyek a szüleiket is foglalkoztatják, és ez tetszett nekem” – fejtette ki a miniszterelnök. Úgy véli, a kérdések több olyan felvetést is tartalmaztak, melyekkel érdemes lenne tovább foglalkozni.

A gyerekek a kormányfő fizetésére is rákérdeztek. Pellegrini elismerte, hogy a szlovákiai átlagfizetéshez képest elég sokat keres. „Megközelítőleg 3200 euró nettó összegről van szó” – árulta el. Rámutatott ugyanakkor, hogy az állami cégek menedzserei többet keresnek, és kisebb a felelősségük. „Én azonban nem panaszkodom” – hangsúlyozta a kormányfő.

A gyerekek kérdeztek Peter Gajdoš védelmi minisztertől és Andra Kalavská egészségügy-minisztertől is. Matúš azt kérdezte, miért fektetünk pénzt a hadseregbe, ha nincsenek orvosok és egészségügyi nővérek. Gajdoš válaszában a hadsereg szükségességét és honvédelmi funkcióját hangsúlyozta, Kalavská pedig aláhúzta, hogy jobb kórházakat és színvonalasabb egészségügyi ellátást szeretne biztosítani a pácienseknek, ezért dolgozik.

 

A minisztereken kívül Bugár Béla is válaszolt a gyerekek kérdésire. Veronika arra volt kíváncsi, mit fog tenni, ha nem ő nyeri meg az elnökválasztást és a Most-Híd is kiesik a parlamentből. „Néhányan örülnének, de én mindent megteszek azért, hogy ez ne történjen meg” – jelentette ki Bugár. Hozzátette: nem fél semmitől, és tiszteletben fogja tartani az emberek döntését. „Harcos vagyok, végig harcolni fogok és remélem, hogy nem veszítek” – jegyezte meg. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor is lenne mit csinálnia. „Van kertem, állataim, jó családom, és éppen férjhez készülök adni a kislányomat, szóval mindig van mit csinálnom" - fűzte hozzá. Bugár és Pellegrini azt is elmagyarázták a gyerekeknek, hogy nem teljesen igaz az az állítás, miszerint a miniszterek és a képviselők nyáron nem dolgoznak.

A gyerekeket az is érdekelte, hogy a miniszterek miről vitatkoznak. A kormány tagjai megegyeztek abban, hogy a pénzről. A viták azonban elmondásuk szerint tárgyszerűek, és verekedésre nem kerül sor. „A miniszterek nem sértegetik egymást, nem is verekednek, hanem érvelnek” – hangsúlyozta Pellegrini. Richard Raši miniszterelnök-helyettes szórakoztatónak találta a kérdést. Rámutatott, hogy a kormánynak öt nő is a tagja, szerinte részben ennek köszönhető, hogy a kormányülések illedelmesebben zajlanak. A gyerekek kellemesen meglepték őt. Kifejtette: ha a valódi képviselők is ilyen felkészültek, őszinték és jóindulatúak lennének, mint ezek a gyerekek, sok ügyet könnyebb lenne megoldani, és Szlovákia már előrébb lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?