Gulyásfőzés közben verekedett az SaS egyik jelöltje – eszméletlenül, vérző fejjel végezte

Gulyásfőzés közben verekedett az SaS egyik jelöltje – eszméletlenül, vérző fejjel végezte
Hegyesmajtény |

Újabb verekedési botrány a választási kampány árnyékában.

Egy falusi eseményen verekedni kezdett Miroslav Martinka, az SaS jelöltje. A férfi vérző fejjel azt állította, csupán önvédelemről volt szó – tájékoztat a refresher.sk.

Az incidens augusztus 26-án történt a puhói járási Hegyesmajtény (Mojtín) községben, ahol Martinka a helyi gulyásfőzőverseny egyik bírája volt.

Martinka azt állítja, hogy az eset során csak önvédelemből verekedett, az egyik másik résztvevő szerint azonban éppen a jelölt kezdeményezte a támadást.

„Amikor felkerestem Martinkát, és azt mondtam neki, hogy szép ez a választási kampány, ököllel arcon ütött” – nyilatkozta a Nový Časnak a konfliktus egyik résztvevője. A névtelen személy szerint az SaS jelöltje a rendezvény több látogatóját is megtámadta a politikai pártokról alkotott véleménykülönbségek miatt.

Martinka mindezt cáfolja: „Ott volt a bátyám és a családom is. Valamilyen csoport ült mellettünk. Hirtelen odajöttek hozzám, leöntöttek sörrel, trágár megjegyzésekkel illettek, majd elkezdtek verekedni” – nyilatkozta Martinka.

A konfliktus részleteit azonban nem tudta leírni, saját elmondása szerint az incidens után ugyanis eszméletét vesztette.

(refresher.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?