Gröhling szerint minden jobb lenne, ha Matovičot kizárnák a kormányból

Igor Matovič

Az SaS szerint Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter arra vonatkozó kijelentései, miszerint Richard Sulík pártjának célja, hogy megbuktassa a kormányt, csak megszilárdítja a menesztésére irányuló követelés megalapozottságát. Állítják, az SaS minisztereinek lemondása nem egyenlő a kormány szétesésével, az előrehozott választással, sem a koalíció végével.

„Minden kormánynak élveznie kell a parlament bizalmát, tehát 76 képviselőjét. Mi készen állunk arra, hogy ehhez biztosítsunk 19 képviselőt egy posztváltásért cserébe a kormányban” – jelentette ki Sulík, az SaS vezetője.

Branislav Gröhling (SaS) iskolaügyi miniszter szerint ha Matovič nem lesz kormánytag, a politikai és társadalmi helyzet is megnyugszik. „Megértjük, ha nem könnyű szembenézni az igazsággal, és könnyebb kitalációkkal és hazugságokkal vádolni a koalíciós partnert” – fűzte hozzá.

Sulík megjegyezte, ha az OĽaNO, Sme rodina és a Za ľudí többé nem tart igényt az SaS-szel való együttműködésre, még mindig támogatásért fordulhat a ĽSNS-hez. „Az SaS követelni fogja, hogy az új koalíciós szerződés biztosítsa, hogy a kormánykoalíció nem alkudozik és üzletel az extrémistákkal” – mondta.

Matovič szombaton egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy az SaS szeptemberben megbuktatja a kormányt, emögött pedig egy „nagyobb játék” áll.

A helyzet azután éleződött ki ismét a kormánykoalícióban, hogy a parlament június 22-én megtörte Zuzana Čaputová elnöki vétóját és újra megszavazta Igor Matovič pénzügyminiszter ún. infláció elleni csomagját. Az SaS ezt követően az ellenzékkel és a fasisztákkal való szövetkezéssel vádolta meg Matovičot, aki ugyanezzel vágott vissza. Matovič újabb támadásai nyomán az SaS ismét távol maradt a koalíciós tanács üléseiről, az OĽaNO pedig a kormánykoalíció szétverésével vádolta meg a liberális pártot. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?