Közélet

Gorilla – Törvénysértően engedélyezték a lehallgatásokat?

Pozsony | Kétségbe vonta az alkotmánybíróság a Pozsonyi Kerületi Bíróságnak azt a döntését, amellyel lehetővé vált, hogy a titkosszolgálat lehallgassa a Gorilla-ügyben érintett Zoltán Varga pozsonyi lakását – írja csütörtöki számában a Sme.
SITA

2012. december 6. 12:47

Varga megkérdőjelezte a kerületi bíróság döntését, és azzal kapcsolatban a kassai székhelyű taláros testülethez fordult. Az kimondta, hogy a lehallgatással sérültek Varga jogai.

A Sme emlékeztet: a Penta pénzügyi csoport képviselői és politikusok közti beszélgetéseket hallgattak le, s ezek alapján jöttek létre az úgynevezett Gorilla-akták, amelyek az év elején nagy tiltakozást váltottak ki a társadalomban.
 
Varga ügyvédje, Martin Škubla szerint az alkotmánybírósági állásfoglalás áttörést hozott az ügyben. „Erősíti azt az álláspontunkat, miszerint az úgynevezett internetes iratanyag megbízhatósága nulla” – jegyezte meg.
 
Korábban Daniel Lipšic (Nova) előző és Robert Kaliňák (Smer-SD) jelenlegi belügyminiszter is leszögezte, hogy a Gorilla-ügyben folyó nyomozást az sem hiúsíthatja meg, ha megkérdőjeleződik a lehallgatások törvényes volta.
 
Önnek ajánljuk

Šefčovič lemond a mentelmi jogáról, ha ő lesz az elnök

Keresik ezt a férfit, életveszélyben lehet

Nem fogadta el a pápa a pedofília eltussolása miatt elítélt bíboros lemondását

Brexit - May júniusig tartó halasztást kér

Hamšík nyolcadszor lett az év futballistája Szlovákiában

Csütörtökön és pénteken hallgatják meg az alkotmánybíró-jelölteket

Legfrissebb galériák
Olvasta már?