GLOBSEC: Čaputová a szabályok betartásának fontosságára figyelmeztetett

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő a pozsonyi GLOBSEC 2021 biztonsági konferencia megnyitásakor mondott beszédében a szabályok betartásának fontosságát hangsúlyozta. Úgy véli, ez elengedhetetlen a világjárványok kezelése és a biztonsági fenyegetések kivédése szempontjából is.

"Azok az országok kezelték sikeresen a pandémiát, amelyek világos és érthető szabályokat vezettek be, és ahol ezután odafigyeltek azok betartására is" - mutatott rá az államfő, hozzátéve: a szabályok tiszteletben tartása szó szerint életeket menthet.

Az elnök asszony szerint a pandémia megmutatta, mennyire fontos a megelőzés és az előrelátás. Ezzel összefüggésben a védőoltás és a válságkezelés jelentőségét hangsúlyozta. "A ma hozott megelőző intézkedések ellenállókká tesznek minket a holnapi kockázatokkal szemben" - fogalmazott az államfő. A biztonsági fenyegetések között a globális instabilitást, a hatalmi harcokat és a klímaválságot említette.

Čaputová hangsúlyozta: a közös felfogás és a közös célok az Európai Unió és a NATO jövőjéről folytatott stratégiai eszmecserék szempontjából is fontosak. Megemlítette az EU közös értékeit: a demokráciát, a szabadságot, a jogállamiságot, az egyenlőséget és a kisebbségek jogait. "Vannak szabályaink, amelyek garantálják, hogy ezeknek az értékeknek a gyengítése politikai vagy gazdasági következményekkel jár" - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a nemzetközi szabályok megsértése mindenkit veszélyeztet, nem csak azokat, akiket közvetlenül érint a jogsértés. Ezzel összefüggésben megemlítette a grúziai, szíriai, ukrajnai, mianmari helyzetet, valamint Raman Prataszevics fehérorosz újságíró letartóztatását a minszki repülőtéren, illetve ezt megelőzően a repülőgép eltérítését, melynek fedélzetén uniós állampolgárok is utaztak.  
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?