Gašpar: sikeres évet zárt a rendőrség

Pozsony |

<p>Sikeres évet zárt a rendőrség Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány szerint. &bdquo;Az eddigi prognózisok szerint tiszta lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy sikeres év volt&rdquo; &ndash; mondta a főrendőr.</p>

 

Összességében kevesebb bűncselekmény történt, csökkent a közlekedési balesetek és az ezek során elhunyt személyek száma is. Gašpar elmondta, a rendőrség folytatni fogja az eddigi trendet, mely szerint az utcákon, és nem az íróasztalok mögött van szükség a rendőrökre. „Az állampolgárok továbbra is több rendőrrel fognak találkozni az utcákon, és azokon a helyeken, ahol magasabbak a bűnözési mutatók” – mondta. Gašpart május 15-én nevezte ki országos rendőrfőkapitánnyá Robert Kaliňák belügyminiszter, a leváltott Jaroslav Spišiak helyébe. „A rendőrségben történt változások ellenére kellemesen meglepett, hogy nagyon sok alkalmas emberrel találkoztam. A másik oldalon viszont, sajnos, találkozni szakszerűtlen hozzáállással, és nem professzionális rendőr-állampolgár kommunikációval is” – tette hozzé. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?