Gašpar: senki se mondta, hogy mondjak le

Tibor Gašpar
Pozsony |

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány azt állítja, hogy a kormányból senki sem szólította fel távozásra. Nem zárja ki, hogy magától távozik.

Gašpar az RTVS és a Denník N újságíróinak azt mondta, Tomáš Drucker belügyminiszter nem szólította fel a lemondásra. „A kormányból senki sem szólított fel erre. A belügyminiszterrel folytatott beszélgetéseim a rendőrség működéséről szólnak. Belátható időn belül dönt a sorsomról, és arról is, hogy a rendőrség hogyan fog tovább működni” – magyarázta Gašpar.

Az országos rendőrfőkapitány ugyanakkor nem zárja ki, hogy saját maga mond le. Szerinte ugyanis a támadások már a rendőröket és munkájukat is érintik, és tudatosítja, hogy az utcákon ezrek követelik a lemondását.

Ugyanakkor Gašpar ma az Aktual rádiónak sokkal támadóbb hangnemben nyilatkozott. Szerinte politikai megrendelésre követelik az ő lemondását, és a háttérben például Andrej Kiska államfőt sejti, aki ellen, mint mondta, az adóhatóság nyomozott.
„Paradox módon akik a rendőrség politikától való függetlenítését követelik, azok politikai okokból akarják az én leváltásom. Ennek az lenne a végeredménye, hogy hetente leváltják az országos rendőrfőkapitányt, ha valamelyik politikus bal lábban kel fel” – jelentette ki a rádiónak Gašpar. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?