Gašpar és Grendel is elképzelhetőnek tartja, hogy a bombafenyegetéssel az állam képességeit tesztelték

bomba iskola

Tibor Gašpar (Smer) és Grendel Gábor (Szlovákia, Za ľudí, KÚ) parlamenti képviselők is elképzelhetőnek tartják, hogy az egész országot érintő bombafenyegetés annak tesztelésére irányulhatott, hogy az állam egy hasonló fenyegetés esetén képes-e kezében tartani a helyzetet. Gašpar nem zárta ki, hogy ezzel összefüggésben összehívják a Biztonsági Tanácsot. 

Gašpar a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) átszervezését illetően visszautasította, hogy a változást követően az elit nyomozók kevésbé fontos ügyekkel foglalkoznának majd. Az elbocsátásról szóló híreket nem erősítette meg.

Grendel szerint minden rendőrfőkapitánynak megvan az elképzelése arról, miként kellene működnie a rendőrségnek. Meglátása szerint azonban a NAKA átszervezésével Szlovákia nem válik biztonságosabb országgá.

A Smer képviselője nem lát okot sem Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter (Hlas), sem Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) leváltására. Megerősítette, mindkét tárcavezető a koalíció támogatását élvezi. Grendel ezzel szemben emlékeztetett, a Szlovákia mozgalom mindkét miniszter menesztése mellett fog szavazni.

Gašpar elmondta, a jövő héten vélhetően találkozik az orosz nagykövettel. Ezt illetően elmondta, természetes, hogy kérésre bármelyik nagykövettel tárgyal, egyúttal törvényesnek nevezte az Oroszországgal való kapcsolattartást. Hozzátette, annak ellenére is ragaszkodik a diplomáciai kapcsolatok fenntartásához, hogy Oroszország az Ukrajna ellen indított háborújával megsértette a nemzetközi jogot. 

Grendel nem tartja helyénvalónak a találkozót, egyúttal bírálta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök beiktatásán egy szlovák diplomata is jelen volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?