GALÉRIA: Folytatódik Kočner tárgyalása - a Threema-üzenetek újabb csomagját mutatták be

Marián Kočner
Pozsony |

Ján Šanta, a Specális Ügyészi Hivatal ügyésze a Specializált Büntetőbíróság szenátusa elé terjesztette a Marian Kočner által küldött üzenetek újabb csomagját.

Utóbbi ellen az ún. televíziós váltók hamisítása és az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében emeltek vádat. A hétfői tárgyaláson, melyet a pozsonyi büntetés-végrehajtási intézetben tartanak, részt vesz Kočner is, aki feltehetőleg vallomást fog tenni.

Marek Para, Kočner ügyvédje kifogást emelt a szenátus elnöke ellen. Úgy véli, a bíró előnyben részesíti az ügyészeket és a sértettek ügyvédeit Kočner és Rusko ügyvédeivel szemben, például azáltal, hogy előbbiek előbb kapják kézhez a bizonyítékokat.

Para amiatt is kifogást emelt, hogy Kočnert páncélozott járműben szállították az újvároskai (Leopoldov) börtönből a tárgyalás helyszínére, mert ezáltal szerinte sérült az ártatlanság vélelmének elve.

A hétfői tárgyaláson nem jelent meg a másik vádlott, Pavol Rusko, a Markíza TV volt igazgatója, aki korábban többször is ártatlannak vallotta magát.

Galéria

Délután várhatóan vallomást tesz Peter Tóth volt újságíró és a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) kémelhárítása egykori főnöke is. „Ma tanúként fogok a szenátus, a védelem és a vád képviselői elé állni, és részletesen leírom majd, hogyan, mikor és milyen körülmények között szereztem tudomást arról, hogy több személy is részt vett a visszadátumozott váltók kiállításában” – tette közzé Tóth hétfő reggel a weboldalán.

A bíróságon jelen van Štefan A. is, akit ugyanazzal vádolnak, mint Marian Kočnert és Pavol Ruskót, de ügyében önálló eljárás indult. Júliusban tanúvallomást tett, melynek keretében elismerte, hogy Kočnerral üzeneteket váltott a Threema alkalmazás segítségével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?