Gajdoš: motorhiba miatt zuhant le a repülőgép, a pilóták nincsenek életveszélyben

repülőgép szliács

Az L-39 típusú, katonai kiképzésre szolgáló repülőgép motorhiba miatt zuhant le. A kéttagú legénység katapultált, nincsenek életveszélyben. Ezt Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter közölte szerdán, a baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

 

A baleset szerdán, 14:07-kor történt. „A hajtómű meghibásodása után azonnal beindult a védelmi rendszer. Szeretném értékelni a két pilóta, a légi mentő- és felderítőegység, valamint a légiforgalmi irányítás parancsnokának professzionalitását” – jelentette ki a miniszter. Gajdoš hozzátette: a szerencsétlenségről tájékoztatták a három legfőbb közjogi méltóságot is. A balesetet kivizsgáló bizottság már úton van a helyszín felé.

A pilóták jelenleg kórházban vannak, orvosi megfigyelés céljából. Ľubomír Svoboda, a szlovák légierő főparancsnoka elmondta: a legénység tagjai nem sérültek meg, de egy ideig a kórházban kell maradniuk.

Galéria

A balesetre egy hadgyakorlat során került sor. Svoboda tájékoztatása szerint a repülőgép éppen leszállni készült a szliácsi (Sliač) repülőtéren, már kiengedték a futóművet és a fékszárnyat is leszállási helyzetbe helyezték.

Hozzátette: a repülőgépet 1989-ben gyártották, két generáljavításon esett át. L-39 Albatros típusú repülőgép utoljára 16 éve szenvedett balesetet Szlovákiában.

Daniel Zmeko, a Szlovák Fegyveres Erők vezérkari főnöke értékelte, hogy a pilóták a nehéz helyzetben is higgadtan viselkedtek, a hajtómű meghibásodása után a repülőgépet egy lakatlan terület fölé kormányozták. „Amíg a balesetet ki nem vizsgálják, az ilyen típusú repülőgépeket kivonjuk a forgalomból” – zárta Zmeko.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?