Futók és palackok sora

Párkány. Egy kutya is becsülettel végigfutotta a távot a múlt hétvégén megrendezett III. Mária-Valéria Nemzetközi Futóversenyen, amelyet a Hídünnep keretében rendeztek meg. Az esztergomi és a párkányi oldalról a 4 ill. 10 kilométeres távról összesen több, mint ezren futottak be a célba.

Párkány. Egy kutya is becsülettel végigfutotta a távot a múlt hétvégén megrendezett III. Mária-Valéria Nemzetközi Futóversenyen, amelyet a Hídünnep keretében rendeztek meg. Az esztergomi és a párkányi oldalról a 4 ill. 10 kilométeres távról összesen több, mint ezren futottak be a célba. A legtöbb versenyzőt a párkányi Ady utca iskola indította, s ezért a Slovnaft-MOL-tól különdíjban részesült, 25 ezer koronáért vásárolhatnak sportszereket, sporteszközöket. A hídünnep alkalmából került sor az Esztergom-Párkány borvidék borversenyének ünnepélyes díjkiosztására is, szombaton a Prímás Pincében. Itt szintén kitettek magukért a párkányi és párkány környéki borászok: Champion kategóriában az ebedi Benefi László bora, ill. a muzslai Rivel Kft. bélai pincészete söpörte be az elismerést. A szintén harmadik alkalommal megrendezett versenyen mintegy 300 fajta bort bírált a szigorú zsűri- fehéret és vöröset, a párkányi oldalról kb. 150 palackot vittek elbírálásra. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?