Fronc szerint jogos a sztrájk

Pozsony |

<p>Indokolt az oktatásügyben dolgozók csütörtökre hirdetett figyelmeztető sztrájkja Martin Fronc volt iskolaügyi miniszter, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselője szerint.</p>

„Ha valamilyen csoportot a sarokba szorítanak, annak nincs más lehetősége” – mondta az ellenzéki politikus keddi sajtóértekezletén.

Az egynapos figyelmeztető sztrájk csütörtökön reggel hattól este hatig tart majd. Az előzetes információk szerint az alapiskolák 90 és a középiskolák 80 százaléka csatlakozik az akcióhoz. A többi közt 10 százalékos béremelést követelnek, valamint több pénzt az oktatásügynek.

Ha a parlament jóváhagyja a kormányzó Smer-SD javaslatait az oktatási törvények módosítására, azzal Fronc szerint Szlovákia visszatér az 1989 előtti egységes iskolarendszerhez. Megszűnik ugyanis az a gyakorlat, hogy a szülők szabadon választhassanak iskolát gyermeküknek. Azzal pedig, hogy átlagjegy alapján lehet majd bekerülni a középiskolákra, Fronc szerint a tehetségek háttérbe szorítását és a korrupciót hozza magával.

A volt tárcavezető helyteleníti, hogy a tervek szerint a megyei önkormányzatok dönthetik el, hány osztálya lehet egy-egy nem állami iskolának.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?