<p>Pavol Frešo pozsonyi megyefőnök azt követően fog dönteni a pártelnöki tisztségért való indulásról, miután meglátta, milyen kínálattal állnak elő más jelöltek, illetve milyen csapatot toboroznak.</p>
Frešo: népi, keresztény, nemzeti irányultságú pártot szeretnék az SDKÚ-ból
Frešo elmondta, szándéka szerint egy nagy, népi, keresztény, nemzeti irányultságú pártot hozna létre a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióból, mivel szerinte minden sikeres európai jobboldali párt ilyen.
„Az embereknek érthető alternatívát kell kínálnunk. Jelenleg ennek tartalmi része a fontos, a személyi kérdések később kerülnek sorra” – mondta.
A politikus szerint a párt elvesztette a kapcsolatát a választókkal. „Amióta a politikai életben tevékenykedem, igyekszem minél többet járni az emberek közé, megismerni a hangulatukat, érzéseiket, szükségleteiket. Igyekeztem ezt tenni képviselőként is, és megyefőnökként is. Megkérdezhetik bármelyik polgármestert, hogyan kommunikálok velük. Egy sereg rendezvényt látogatok, és sosem tértem ki a személyes beszélgetés elől, ha erre igény mutatkozott” – mondta.
A párt kongresszusára májusban fog sor kerülni. Eddig egy elnökjelölt neve ismert, Lucia Žitňanská, akit Mikuláš Dzurinda párelnök is támogat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.