<p>Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel - válaszolta újságírói kérdésre Orbán Viktor az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása után tartott pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.</p>
Folytatódik az Ákos-botrány: Orbán szerint alkotmányos gondok vannak
A kormányfő szerint érdektelen, hogy ki az alkotó, a szerződő fél, a kormánynak kötelessége lehetővé tenni, hogy akkor is elmondhassa a véleményét, ha azzal valaki nem ért egyet. "Ez szólásszabadság kérdése" - fűzte hozzá az MTI tudósítása szerint.
Orbán Viktor szerint a fő kérdés az, megteheti-e egy Magyarországon működő nagy nemzetközi cég, hogy visszaélve a hatalmával megbüntessen valakit azért, mert nem tetszik neki a véleménye.
Azt nem lehet elvitatni egyetlen cégtől sem, hogy azzal kössön szerződést, akivel akar - szögezte le a magyar kormányfő, aki szerint ugyanakkor "ellentétes az alkotmánnyal az, ha valaki azzal az indokkal mond fel egy szerződést, hogy nem tetszik neki annak az embernek a véleménye, akivel egyébként korábban szerződést kötött". "Ez elnyomás, ez visszaélés, és szerintem ezt nem szabad elfogadni" - hangsúlyozta.
A miniszterelnök leszögezte, érzékeny kérdésről van szó, mert a Magyar Telekom stratégiai partnere a kormánynak, de világossá kell tenni, hogy ennek ellenére tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek Magyarországon alkotmányos védelem alatt állnak.
Kovács Ákos megjegyzései kapcsán Orbán Viktor kijelentette, a nők majd döntenek a saját életükről, ebbe nem érdemes beleszólni. A miniszterelnök hangsúlyozta, a vita jó dolog, a kérdés csak az, hogy kulturáltan, értelmesen és nyitottan folytatjuk-e le ezeket a vitákat. "A demokráciát nehéz értékviták nélkül elképzelni" - idézi az MTI a magyar kormányfőt.
A teljes képhez hozzá tartozik, hogy a nagyvállalatok a művészekkel kötött szponzori szerződésekben kiköthetik, hogy a támogatott milyen kijelentésektől/magatartástól tartózkodjon. Ákos és a Telekom esetében ilyen feltételekről nem tudni, hiszen a vállalat és a zenész közti szerződés nem nyilvános.
A Telekom kirúgta Ákost
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert - mint közölték - nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adottinterjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.
Az interjúban a popsztár hangot adott azon véleményének, hogy a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot beteljesíteni… Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”.
A magyar kormány kirúgta a Telekomot
A vállalat lépésére reagálva a magyar kormány csütörtökön utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel a mobilinternet-előfizetéseket a Magyar Telekomnál.
Egy húron Kövérrel
Az említett interjú előtt Kövér László parlamenti házelnök beszélt arról, hogy a nőknek inkább gyereket kéne szülni önmegvalósítás helyett. Az interjúban részletesen kitért arra, hogy szerinte mi a dolguk a nőknek. A politikus és a zenész kijelentései nyomán rengeteg internetes reakció született, köztük sok mém és paródia is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.