Folyamatosan öregszik a vén Európa

Brüsszel |

<div>Folyamatosan öregszik az Európai Unió népessége: 2005-ben a lakosság 4 százaléka volt 80 év feletti, tavaly már 5,3.</div>

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) jelentését az idősek világnapja alkalmából adtak ki. Az Európai Uniónak jelenleg 27 millió 80 éven felüli állampolgára van, hétmillióval több, mint tíz éve. A tagállamok majdnem mindegyikében nőtt a korosztály lakosságon belüli aránya, ami legalábbis részben a várható élettartam növekedésével magyarázható. A 80 éves korban a még várható átlagos élettartam 2004-ben 8,4, 2014-ben már 9,5 év volt. Bár az utóbbi tíz évben csökkent az arányuk, még mindig a nők adják a 80 év felettiek mintegy kétharmadát. Az minden uniós tagországban megfigyelhető. Az Eurostat szerint lakosságszámra vetítve tavaly Olaszországban élt a legtöbb 80 év feletti ember, 6,5 százalék volt az arányuk. Ezt Görögország (6,3), Spanyolország (5,9), Franciaország (5,8) és Portugália követte. A skála ellentétes végén Írország és Szlovákia (3,1), illetve Ciprus (3,2) található.Magyarországon az összlakosság 4,2 százaléka volt 80 év feletti 2015-ben, és körükben 70,5 százalék a nők aránya.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?